Bayern: Hansi Flick az idény végéig biztosan marad – hivatalos

D. Á.D. Á.
2019.12.22. 13:40
null
Hansi Flick egyelőre meghálálja a bizalmat a Bayern kispadján (Fotó: AFP)
A Bayern München a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Hans-Dieter Flick megbízott vezetőedző az idény végéig biztosan marad a bajor labdarúgócsapat élén.

 

A Wolfsburg elleni 2–0-ra megnyert német bajnoki után Karl-Heinz Rummenigge elnök és Hasan Salihamidzic sportigazgató leült tárgyalni Flickkel. Miután kiértékelték az eddigi munkáját, arra jutottak, hogy az 54 esztendős szakember az idény végéig biztosan a Bayern kispadján maradhat.

„Nagyon elégedettek vagyunk Hansi Flick munkájával. Amióta átvette a csapat irányítását, megkérdőjelezhetetlen fejlődésen ment át a gárda játéka – akár az eredmények, akár a mutatott játék tekintetében” – mondta Rummenigge.

„Az elmúlt hetekben látható volt, hogy a játékosaink nagyszerű hozzáállásról tesznek tanúbizonyságot, ez számomra azt mutatja, hogy a megfelelő úton haladunk az edzői stábbal. Nagyon örülök, hogy Hansi megkapta azt a bizalmat, amelyet ki is érdemelt” – tette hozzá Hasan Salihamidzic.

Flick azt követően vette át a Bayern München irányítását, hogy Niko Kovacot menesztette a klub a Frankfurt elleni súlyos, 5–1-es vereség után. 2006 és 2014 között a német válogatott egyik pályaedzője volt, a müncheniekhez júliusban érkezett. Irányításával a Bayern tíz tétmérkőzéséből nyolcat megnyert.

Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig egy félidő alatt négy gólt vágott a jó idényt futó Hoffenheimnek

Német labdarúgás
7 órája

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
2026.03.19. 20:06

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 14:41

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
2026.03.19. 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31
Ezek is érdekelhetik