Dortmund: máris lejárt Favre ideje, Mourinho érkezik?

T. M.T. M.
2019.10.23. 11:45
null
Mourinho Dortmundban köthet ki? (Fotó: AFP)
A német Sport Bild információi szerint ha a Borussia Dortmund labdarúgócsapatának jelenlegi vezetőedzője, Lucien Favre nem képes kivezetni együttesét a jelenlegi gödörből, José Mourinho érkezhet a helyére.

Nem úgy indult a Dortmund idénye, ahogy azt sokan várták: hiába a nagy nyári erősítések, nyolc Bundesliga-mérkőzésből csak négyet nyert meg, emellett három döntetlen és egy vereség a mérlege. A Ruhr-vidékieket csupán az vigasztalhatja, hogy nemcsak ők, hanem a fő rivális Bayern München is 15 pontig jutott nyolc forduló alatt.

A német sajtó szerint a Dortmund rossz szereplésének okát a vezetőség Lucien Favre-ban látja, hiszen a játékosok kvalitására és a keret mélységére ezúttal nem panaszkodhat a 61 éves svájci tréner, akinek 2021 júniusáig érvényes a szerződése.

A Sport Bild szerint már meg is van a kiszemelt – ha Favre nem tudná kihúzni a kisebb gödörből csapatát –, aki nem más, mint José Mourinho. A legutóbb a Manchester Unitedet irányító portugál tréner egyik korábbi nyilatkozatában nem zárkózott el Németországtól, sőt kifejezetten érdekesnek találta a Bundesligát. Az 56 éves trénert egyébként a Bayern Münchennel és a Real Madriddal is összeboronálták az elmúlt hetekben.

Favre sorsa a következő hetekben dőlhet el. Szerda este igazi rangadó elé néz a BVB a Bajnokok Ligájában: az Inter otthonába látogat, s ez kulcsfontosságú mérkőzés lesz a csoportból való továbbjutás szempontjából. A BVB edzőjének dolgát tovább nehezítheti, hogy csapatkapitánya, Marco Reus influenza miatt hiányozni fog. A mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashat oldalunkon.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR
, 3. FORDULÓ
F-CSOPORT
21.00:
Internazionale (olasz)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
21.00: Slavia Praha (cseh)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46

Következhet José Mourinho budapesti BL-építkezése

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 09:42