Bayern: Elfelejtheti az Eb-t, vége az idényének – Hoeness

M. D.M. D.
2019.10.21. 13:40
null
Niklas Süle (középen) rehabilitációja hosszú hónapokat vesz igénybe (Fotó: AFP)
„Elfelejtheti az Európa-bajnokságot, vége az idényének” – mondta Uli Hoeness, a Bayern München elnöke Niklas Süléről, a bajor labdarúgócsapat német válogatott középhátvédjéről, akinek az Augsburg elleni szombati bajnoki mérkőzés (2–2) elején a bal térdében elszakadt az elülső keresztszalagja, ezért vasárnap megműtötték.

 

Azt már a diagnózis felállításánál sejteni lehetett, hogy a 24 éves belső védő több hónapra kidőlt a sorból, Hoeness azonban úgy véli, Süle arról is lemondhat, hogy a jövő nyári Európa-bajnokságon szerepeljen. Hozzátette ugyanakkor, hogy a téli átigazolási időszakban nem terveznek új középhátvédet szerződtetni Süle pótlására. Ebben Hasan Salihamidzic, a Bayern sportigazgatója is egyetértett vele.

„Süle sérülése hatalmas csapás a számunkra, nagyon sajnálom őt, mindazonáltal elegendő mennyiségű játékos áll a rendelkezésünkre, hogy megoldjuk a helyettesítését” – idézi a bosnyák sportvezetőt a Bayern hivatalos Twitter-oldala.

SÜLE SÉRÜLÉSE

Goal on Twitter

Bayern Munich president Uli Hoeness says Niklas Sule can 'forget' playing at #EURO2020 after tearing his ACL on Saturday Here's how he did it https://t.co/kAfyeaNWou



A német lapok megjegyzik, Süle sérülése miatt a nyáron szerződtetett két francia hátvéd, Benjamin Pavard és Lucas Hernandez is gyakrabban juthat szerephez a védelem tengelyében, mint azt Niko Kovac vezetőedző előzetesen tervezte.

A bajorok kedden az Olympiakosz vendégeként lépnek pályára a Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában, majd szombaton az újonc Union Berlint fogadják a Bundesligában.

Legfrissebb hírek

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
Tegnap, 14:41

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:59

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Továbbra is nélkülöznie kell a korábbi NB II-es gólkirályt a Soroksárnak

Labdarúgó NB II
2026.03.13. 21:12

Apokalipszisről ír az olasz sajtó az Atalanta Bayerntől elszenvedett megsemmisítő veresége után

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 09:33
Ezek is érdekelhetik