Bundesliga: Dollt egyelőre nem menesztik – sajtóhír

2019.04.01. 11:20
null
Thomas Doll nincs könnyű helyzetben (Fotó: AFP)
Martin Kind, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hannover elnöke elmondta, hogy a gárda következő összecsapásán is Thomas Doll irányítja a csapatot.

 

Mint ismert, Martin Kind, a Hannover elnöke az előző héten arról beszélt, hogy Doll nem képes kihozni a csapatban rejlő potenciált, majd célzott arra is, hogy „fejek hullhatnak”, ha a csapat teljesítménye nem javul.

A német sportsajtó ennek kapcsán arról cikkezett, hogy a Schalke elleni bajnoki vízválasztó lehet a szakember jövőjét illetően, s miután a Hannover 1–0-ra kikapott, sokan már biztosra vették, hogy Dollt még a napokban elküldik az együttestől.

A sportbuzzer.de most viszont arról ír, hogy Doll minden bizonnyal még maradhat a klubnál, miután Kind a vasárnapi mérkőzés után az egyik újságíró azon kérdésére, hogy a soron következő Wolfsburg elleni találkozón is Doll irányítja-e a Hannovert, csak annyival felelt, hogy igen.

Thomas Dollt januárban nevezték ki a Hannoverhez, a megállapodása 2020 nyaráig szól az alakulattal.

NÉMET BUNDESLIGA
27. FORDULÓ

Hannover–Schalke 0–1 (Serdar 39.)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 27 19 6 2 66–30 +36 63
2. Bayern München 27 19 4 4 69–28 +41 61
3. RB Leipzig 27 15 7 5 49–20 +29 52
4. Eintracht Frankfurt 27 14 7 6 54–30 +24 49
5. Mönchengladbach 27 14 5 8 46–34 +12 47
6. Werder Bremen 27 11 9 7 49–39 +10 42
7. Bayer Leverkusen 27 13 3 11 48–44 +4 42
8. Wolfsburg 27 12 6 9 44–41 +3 42
9. Hoffenheim 27 10 11 6 54–39 +15 41
10. Hertha 27 9 8 10 40–44 –4 35
11. Fortuna Düsseldorf 27 10 4 13 36–51 –15 34
12. Freiburg 27 7 11 9 38–43 –5 32
13. Mainz 27 8 6 13 28–48 –20 30
14. Schalke 27 7 5 15 28–44 –16 26
15. Augsburg 27 6 7 14 37–50 –13 25
16. VfB Stuttgart 27 5 5 17 26–59 –33 20
17. Nürnberg 27 3 7 17 22–52 –30 16
18. Hannover 27 3 5 19 24–62 –38 14
Legfrissebb hírek

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
2026.03.15. 21:45

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Videó: Schäfert már a 20. percben kiállították – napra pontosan két év után kapott újra piros lapot

Német labdarúgás
2026.03.08. 18:20

Gólpassz és gól Beiertől, nyert a Köln otthonában a Dortmund

Német labdarúgás
2026.03.07. 20:45

Ráadásbeli öngóllal nyert a Lipcse; hatgólos meccsen ikszelt a Leverkusen

Német labdarúgás
2026.03.07. 17:35
Ezek is érdekelhetik