Hertha: vitáznak Dárdaival, de „enélkül nincs fejlődés”

MTI MTIMTI MTI
2019.02.04. 13:37
null
Dárdai Pál a Wolfsburg elleni mérkőzésen (Fotó: AFP)
Michael Preetz klubmenedzser azt szeretné, ha a tavaszi szezonban a Hertha BSC labdarúgócsapata fejlődést mutatna. Ugyanezt várja a magyar vezetőedzőtől, Dárdai Páltól is.

 

„ Nem akarom, hogy beletörődjünk abba: ahogy a korábbi években, úgy most is gyengébb teljesítményt nyújtunk majd a bajnokság második felében” – mondta Michael Preetz a Kicker című sportlapnak a Wolfsburg elleni szombati bajnoki vereség (0–1) után.

„Időközben már jobb a csapatunk, és egy jobb csapattal más célokat is el lehet érni. És itt nem elsősorban a tabellán elfoglalt helyezésre gondolok, hanem a fejlődésre” – fogalmazott. A berlini együttes jelenleg a 9. helyen áll a 18 csapatos Bundesligában.

A menedzser a trénertől, Dárdai Páltól is folyamatos fejlődést vár.

„Pál együtt fejlődik a csapattal és kell is, hogy ez így legyen. Még mindig fiatal edzőnek számít, aki már négy éve a posztján van. Figyelemreméltó szám” – mondta a 42 éves magyar szakemberről Preetz, aki szerint a legfontosabb az, hogy mindig jelen legyen a megújulás képessége.

Hozzátette: amíg látható a fejlődés, számára fontos a folytonosság a trénerposzton.

„Az előrelépés érdekében azonban néha vitázni is kell – mondta ugyanakkor, és elárulta, hogy Dárdaival gyakran különbözik a véleményük, de ezt nem a nyilvánosság előtt oldják meg. – Sokszor vitázunk, de nyílt véleménycsere nélkül nincs fejlődés.”

A Hertha BSC szerdán játssza következő mérkőzését, a Német Kupa nyolcaddöntőjében a Bayern Münchent fogadja.

Dárdai és Preetz a Bayern elleni tavaly februári bajnoki mérkőzésen (Fotó: AFP)
Dárdai és Preetz a Bayern elleni tavaly februári bajnoki mérkőzésen (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
13 perce

Rangadót bukott el az RB Leipzig; az Union Berlin a hajrában harcolta ki a győzelmet

Német labdarúgás
9 órája

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
10 órája

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Kikapott Mönchengladbachban, osztályozós helyen maradt a St. Pauli

Német labdarúgás
2026.03.13. 22:26

Döntött a DFB, Schäfer András nem léphet pályára a Bayern ellen – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.11. 11:07

Hiába áramtalanította a VAR-monitort egy maszkos drukker Dárdaiék meccsén

Német labdarúgás
2026.03.09. 12:17

Videó: Schäfert már a 20. percben kiállították – napra pontosan két év után kapott újra piros lapot

Német labdarúgás
2026.03.08. 18:20
Ezek is érdekelhetik