Bundesliga: magához láncolta edzőjét a Gladbach

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.23. 13:12
null
A Mönchengladbach Hecking vezetésével a tabella második helyén áll a Bundesligában (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Mönchengladbach a hivatalos honlapján jelentette be, hogy további egy évvel meghosszabbítja a klub vezetőedzője, Dieter Hecking szerződését.

 

A korábban a Hannovert és a Wolfsburgot irányító 54 éves német szakember 2016. december 21-én vette át a Mönchengladbach irányítását. Hecking szerződése 2019 nyarán járt volna le, de a német klub további egy évvel meghosszabbította, így 2020. június végéig szól az új kontraktus.

Már közel két éve itt vagyok a Borussiánál, és hihetetlenül jól érzem magam. A nyugalom, ahogy megegyeztünk a szerződésről, is azt bizonyítja, hogy kölcsönös a bizalom közöttünk a klubbal. Mindenkivel nagyon jó a csapatban dolgozni, és még sok mindent elérhetünk közösen” – mondta Dieter Hecking a klub hivatalos oldalának.

A Mönchengladbach jelenleg, 11 kör után hét győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel a tabella második helyén áll, négy pontra lemaradva az éllovas Dortmundtól. A hétvégi fordulóban a Hannover otthonába látogat majd az együttes.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
12 órája

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
23 órája

„Ez azért óriási eredmény a mai futballban” – századik Bundesliga-meccsén játszott Schäfer András

Német labdarúgás
Tegnap, 18:54

Schäfer százados lett, de komoly zakót kapott Leverkusenben az Union Berlin

Német labdarúgás
Tegnap, 17:44

Sikerült javítani a müncheni zakó után, kiütötte a Kölnt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.09.04. 22:38

Az angol klubok után az olasz csapatok költötték a legtöbbet, de hatalmas a lemaradás

Olasz labdarúgás
2026.09.02. 13:40

Bundesliga: hosszú időre kidőlt a Dortmund nyári igazolása

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:51

Triplával kezdte az idényt Szuzuki, simán megverte a Freiburg a Werdert; vereséggel tért vissza a Schalke

Német labdarúgás
2026.08.30. 19:28