Németország: Hrutka újra ’Lautern-mezben lépett pályára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.11. 11:16
Húsz évvel ezelőtt, 1998-ban a Kaiserslautern lett a Bundesliga bajnoka – erre emlékezve a 80. születésnapját egy hónapja betöltő Otto Rehhagel ismét pályára küldte akkori csapatát az akkori ellenfelekből összeállított együttes ellen. Több mint tízezer néző előtt játszottak az öregfiúk, közöttük Hrutka János, az FCK akkori védője.

„Lelkileg nagyon sokat adott az a szeretet és tisztelet, amely most is körbevette a csapatunkat – mondta a korábbi 24-szeres magyar válogatott. – Két órán át autogramot osztottunk, aztán az edző olyan beszédet mondott, hogy újra huszonévesnek éreztük magunkat. Arról beszélt, hogy akkoriban a német bajnokságot tartották a legerősebbnek, a világ legjobbjai a Bayernben vagy nálunk akartak játszani, mint ahogy a mai sztárok a Real Madridba vagy a Manchester Citybe vágynak – kezeljük így az emlékeinket, a bajnoki címet. Fantasztikus élmény volt a régi ismerősökkel, barátokkal találkozni, újra a régi öltözőben készülni, s a nekünk oly kedves stadionban futballozni.”„Lelkileg nagyon sokat adott az a szeretet és tisztelet, amely most is körbevette a csapatunkat – mondta a korábbi 24-szeres magyar válogatott. – Két órán át autogramot osztottunk, aztán az edző olyan beszédet mondott, hogy újra huszonévesnek éreztük magunkat. Arról beszélt, hogy akkoriban a német bajnokságot tartották a legerősebbnek, a világ legjobbjai a Bayernben vagy nálunk akartak játszani, mint ahogy a mai sztárok a Real Madridba vagy a Manchester Citybe vágynak – kezeljük így az emlékeinket, a bajnoki címet. Fantasztikus élmény volt a régi ismerősökkel, barátokkal találkozni, újra a régi öltözőben készülni, s a nekünk oly kedves stadionban futballozni.”

Húsz évvel ezelőtt német bajnok volt egy magyar futballista – lesz-e ilyesmi a következő húsz évben?









Legfrissebb hírek

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Hatot lőtt a Bayern a Magdeburgnak; japán duplák és drámai fordítás Freiburgban

Német labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Javult Vincent Kompany állapota, de továbbra is bizonytalan, mikor térhet vissza

Német labdarúgás
2026.10.27. 13:50

Százezer eurós büntetést kapott szurkolói botránya miatt a Mannheim

Német labdarúgás
2026.10.15. 21:43

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
2026.10.13. 12:12

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
2026.09.02. 22:38

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30