HSV: az edző bízik benne, hogy nem áll meg az órájuk

2018.03.01. 16:40
Együttese nehéz helyzete ellenére is bízik a bennmaradásban Bernd Hollerbach, a Hamburger SV labdarúgócsapatának vezetőedzője.

„Sem a csapat, sem én nem adtuk még fel. Tudom, hogy sokan már leírtak bennünket, de én nem követem el ezt a hibát” – fogalmazott a január 22-én kinevezett tréner, akinek elődjét, Markus Gisdolt a gyenge eredmények miatt menesztették.

A klub otthonában, a Volksparkstadionban egy óra hirdeti, hogy mennyi ideje játszik a csapat a Bundesligában: a gárda – egyedüliként a mezőnyben – az alapítás óta tagja az élvonalnak.

Most azonban nehéz helyzetben van, tíz fordulóval az idény vége előtt az utolsó előtti, 17. helyen áll, azonos pontszámmal a sereghajtó Kölnnel. A lemaradása nyolc pont a 15., biztos bennmaradást jelentő helytől (Wolfsburg), valamint hét az osztályozós pozíciótól (Mainz). A HSV az előző 11 mérkőzésén nem tudta begyűjteni a három pontot – legutóbb november végén, a Hoffenheim elleni hazai bajnokin sikerült győznie –, 24 forduló alatt mindössze négyszer nyert, és 5 döntetlen mellett 15-ször kikapott.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
16 perce

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
23 órája

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30