Bundesliga: szedheti a sátorfáját az edző a nagy zakó után

2017.10.30. 10:47
null
Alexander Nouri brémai pályafutása véget ért (Fotó: AFP)
Menesztette vezetőedzőjét, Alexander Nourit a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Werder Bremen – közölte a klub hivatalos honlapján.

 

Az Augsburgtól hazai pályán elszenvedett 3–0-s vereség – amely Nouri irányítása alatt a legsúlyosabb Werder-zakó volt – után vasárnap este válságértekezletet tartott a brémai klub vezetősége, és úgy döntöttek, megköszönik a vezetőedző munkáját. A Werder az eddigi tíz bajnokiján mindössze három gólt szerzett, öt döntetlenje mellett ötször pont nélkül hagyta el a pályát, így az utolsó előtti, 17. helyen áll a tabellán.

„Azon az állásponton vagyunk, hogy az edzői stáb nem tudott lendületet adni a csapatnak, és a bizonytalanságot sem tudta kiküszöbölni – olvasható a Werder Bremen közleményében. – Alex Nouri sokat tett a klubért a legutóbbi szezonban, nehéz feladatot hajtott végre. Szeretnénk köszönetet mondani neki, biztosak vagyunk benne, hogy sikeresen fogja folytatni pályafutását."

Nouri 2016 szeptemberében vette át a Werder irányítását – mérlege 41 meccsen 13 győzelem, 11 döntetlen, 17 vereség – Viktor Skripniktől, és egy remek tavaszi idényt produkálva a középmezőnybe vezette csapatát (nyolcadik helyen zártak a Bundesligában). A jelenlegi idényben azonban messze elmarad a gárda a tavasszal mutatott formájától, így a 38 éves szakembernek távoznia kellett. Az irányítást átmenetileg a Werder második csapatának trénere, Florian Kohfeldt veszi át.

Német sajtóhírek szerint a kispadra a legnagyobb esélyes Marcel Koller, az osztrák válogatott szövetségi kapitánya, aki az év végén távozik a nemzeti csapat éléről, mivel hat esztendő után nem hosszabbították meg szerződését. De a jelöltek között van többek között Bruno Labbadia, Markus Weinzierl és André Schubert.

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
20 órája

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30

Táncelőadás lehet a német Bundesliga csúcsmérkőzéséből

Német labdarúgás
2026.10.31. 11:13

Bundesliga: újabb négy gólt lőtt hazai pályán, már ötödik az újonc Elversberg

Német labdarúgás
2026.10.30. 22:40