Hertha: biztosra vett átigazolás hiúsulhat meg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.01. 08:26
Dugába dőlhet a Hertha néhány napja biztosra vett átigazolása. Dárdai Pál csapatáról a helyi sajtó már borítékolta, hogy szerződteti Valentino Lazarót a Red Bull Salzburgtól, de úgy tűnik, semmi sem lesz az üzletből.

A 21 éves támadó középpályás, aki Grazban született angolai és görög szülőktől,a salzburgiak alapembere, és az osztrák válogatottban is bemutatkozott.

A berliner-kurier.de úgy tudja, a Hertha vezetősége által a hét elején még biztosra vett négymillió eurós átigazolás két ok miatt válhat semmissé.

Az egyik, hogy a lap érdeklődésére Salzburgban azt mondták, a Hertha meg sem kereste őket a futballista kapcsán.

A másik, hogy Lazaróért a héten az orosz FK Krasznodar és két angol élvonalbeli klub is bejelentkezett, és Salzburgban azt remélik, az új versenyhelyzet négyről akár nyolcmillió euróra is felemelheti a játékos árát. Ezt az összeget a Hertha csak akkor tudja kifizetni, ha eladja az Angliába csábított Haragucsi Genkit.

„Valentino a Bundesligába vágyik, különösen a Dárdai Pállal közös munka vonzó számára” – idézi a berlini lap a labdarúgó ügynökét, aki szerint a magyar szakember csodát tett Marvin Plattenhardttal, Niklas Starkkal és Mitchell Weiserrel is.

Legfrissebb hírek

Dárdai Pál: Először szépen szólok, utána hangosan figyelmeztetek, aztán „lapát” – VIDEÓK

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 12:41

Ousmane Dembélé és a PSG egyelőre nem akar szerződéshosszabbításról tárgyalni

Francia labdarúgás
2026.04.13. 14:59

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
2026.04.07. 13:07

Király Gábor: Jó látni, mennyien hisznek a magyar futballban

Magyar válogatott
2026.04.01. 06:41

Redzic Damir: Bizonyítani akarok Marco Rossinak

Magyar foci
2026.03.23. 15:55

Dárdai Mártont korán le kellett cserélni a Hertha bajnokiján

Légiósok
2026.03.22. 16:41

Pécs, Berlin, Újpest: Dárdai Pál fél évszázados meséje

Labdarúgó NB I
2026.03.16. 06:57

Magyar válogatott igazolás Ausztriában, Csehországban, Szerbiában is, meglepetéscsatár Hollandiából

Légiósok
2026.03.12. 14:41
Ezek is érdekelhetik