Felkészülés: Dárdaiék a negyedik edzőmeccsüket is megnyerték

2017.07.21. 20:31
null
A Hertha eddig eredményesen futballozik a felkészülési meccseken (Fotó: AFP)
A német élvonalban szereplő Hertha BSC negyedik nyári felkészülési mérkőzését is megnyerte. A Dárdai Pál edzette berliniek ellenfele ezúttal az Oberligában szereplő Anker Wismar volt, a végeredmény 5–1 lett a fővárosiak számára.

 

Nem volt könnyű helyzetben Dárdai Pál a mérkőzés előtt, hiszen a sok sérült kapusa miatt a 18 éves Leon Schaffrant állította a kapuba, és a korábbi kapust, a 65 éves Nello Di Martinót nevezte tartaléknak a mérkőzésre.

A találkozó nem indult könnyen a Hertha számára, hiszen az egy hónapja igazolt Karim Rekik a mérkőzés 9. percében piros lapot kapott, és csak a Wismar edzője sportszerű gesztusának köszönhetően maradhatott 11 berlini játékos a pályán – a tunéziai származású holland helyére Dárdai beküldhette Florian Baakot.

Az első félidőben a Hertha mindössze egy gólt szerzett – Vedad Ibisevic volt eredményes a 27. percben –, ám a második játékrészben a kapus és Baak kivételével teljesen kicserélődött a Hertha – ifjabb Dárdai Pál is lehetőséget kapott – és beindult a gólgyártás.

Előbb Valentin Stocker, majd büntetőből Duda, egy szép szabadrúgásból Mitchell Weiser, majd a vége előtt Sinan Kurt is betalált – az 5–1-es végeredményt André Wenzel állította be a 88. percben.

„Az első húsz percben mutatott játékkal egyáltalán nem vagyok elégedett, de aztán feljavultunk, és összességében jó játékot produkáltunk. Valentin Stocker játéka tetszett a második félidőben” ­– összegezte a mérkőzést Dárdai.

A 125. születésnapját július 25-én ünneplő klub legközelebb vasárnap a spanyol élvonalbeli Málaga ellen lép pályára.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Hertha BSC (német)–Anker Wismar (német V.) 5–1

Legfrissebb hírek

Felkészülés: három góllal kikapott a Nyíregyháza cseh ellenfelétől

Labdarúgó NB I
23 órája

Sikeres magyar főpróba az oroszok ellen

Kosárlabda
2026.06.28. 21:30

Felkészülés: a Somorja nyerte a felvidéki rangadót

Minden más foci
2026.06.20. 18:04

Felkészülés: jól játszott, de két figyelmetlenség miatt csak döntetlennel kezdett az ETO

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 19:27

NB I: Fenyő Noah végleg az Újpesté

Labdarúgó NB I
2026.06.15. 18:16

Algéria négygólos sikerrel hangolt a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.11. 08:06

Neto és Conceicao góljával nyert a portugál válogatott a vb előtti utolsó meccsén

Foci vb 2026
2026.06.10. 23:45

Fordított a magyar válogatott, Schäfer bombagólja is kellett a kazahok legyőzéséhez Debrecenben

Magyar válogatott
2026.06.09. 21:00
Ezek is érdekelhetik