Német Kupa: a Bayern fél óra alatt elintézte a Schalkét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.01. 22:35
null
Robert Lewandowski (szemben) két gólt és egy gólpasszt jegyzett a Schalke ellen (Fotó: AFP)
A Bayern München labdarúgócsapata 3–0-ra győzött hazai pályán a Schalke ellen, ezzel bejutott a Német Kupa elődöntőjébe.

A müncheniek nem húzták el a mézes madzagot a vendégek előtt, a 29. percben már 3–0-s előnyben voltak. A mérkőzés lerendezésében főszerepet játszott Robert Lewandowski, aki az első és a harmadik gólt szerezte, a másodikat pedig előkészítette Thiago Alcantarának – a lengyelt pedig mindkétszer Franck Ribéry szolgálta ki.

A Schalke reménytelen helyzetét jól mutatta, hogy osztrák csatára, Guido Burgstaller az első félidőben csak ötször ért labdába, ebből háromszor a középkezdéseknél...

A vendégek a hátralévő időben sem tudták bevenni Manuel Neuer kapuját, de legalább több gólt sem kaptak, így megúszták háromgólos vereséggel.

NÉMET KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Bayern München–Schalke 3–0
(Lewandowski 3., 29., Thiago Alcantara 16.)

MÁRCIUS 14.
Sportfreunde Lotte (III.)–Borussia Dortmund

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Hamburg–Borussia Mönchengladbach 1–2
(Wood 92., ill. Stindl 53. – 11-esből, Raffael 61. – 11-esből)
KEDDEN JÁTSZOTTÁK

Eintracht Frankfurt–Arminia Bielefeld (II.) 1–0 (Blum 6.)

AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Bayern München–Sportfreunde Lotte (III.) vagy Borussia Dortmund
Mönchengladbach–Eintracht Frankfurt

A legjobb négy között április 25-én és 26-án rendezik a mérkőzéseket, míg a fináléra május 27-én kerül sor a berlini Olimpiai Stadionban.

Legfrissebb hírek

A Bayern München bejelentette Nathaniel Brown szerződtetését

Német labdarúgás
2026.07.03. 14:29

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
2026.07.02. 14:36

Gyakorlatilag eldőlt: marokkói vb-résztvevővel erősít a Bayern München

Foci vb 2026
2026.06.15. 12:05

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

Magyaros nyolcaddöntő, kilencgólos meccsek, és őrült elődöntő – a BL-idény tíz legérdekesebb mérkőzése

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 17:46
Ezek is érdekelhetik