Hertha: Nyerni akartunk, kizártuk a negatív gondolatokat – Dárdai

Vágólapra másolva!
2017.03.12. 10:07
null
Nagy volt az öröm a berlini stadionban a lefújás után (Fotó: AFP)
Dárdai Pál természetesen elégedett volt csapatával a szombati, Dortmund ellen aratott siker után, míg Thomas Tuchel szerint hiába játszottak jól, nagy árat fizettek a pontatlanságokért.

„Rendkívül elégedett vagyok a csapatommal, néhány perc után már úgy játszottunk, ahogy elterveztük. Úgy futballoztunk, hogy az ellenfelünk nem talált rajtunk fogást, és hiába volt kisebb káosz a végén, mint mindig, jól védekeztünk.

Nyerni akartunk, kizártuk a negatív gondolatokat, és megérdemelt győzelmet arattunk. Van még min javítani, például feljebb kell védekeznünk, hogy az ellenfelünket távolabb tartsuk a kapunktól, de összességében rendkívül elégedett vagyok. Lehet, hogy nem mindig szép a játékunk, de gyakran eredményes”– fogalmazott Dárdai Pál.

„Rettentően idegesítő eredményt értünk el. A teljesítményünk teljes mértékben elfogadható volt, jó megoldásaink voltak, biztató támadásokat vezettünk, megfelelő mentalitással játszottunk, de hiányzott a pontosság és a hatékonyság a játékunkból, amiért nagy árat fizettünk” – mondta Thomas Tuchel, a Dortmund vezetőedzője.

A BVB trénere hozzátette, a Hertha ellen idegenben mindenkinek nehéz nyernie. Hogy milyen igaza van, azt a hazai mérkőzések alapján készült tabella jelzi, amelyet vezetnek a berliniek. 12 otthoni mérkőzésük után 31 pontot szereztek Dárdai tanítványai az Olimpiai Stadionban. A Bayernnek ugyanennyi meccs alatt 30, az RB Leipzignek 28 pontot sikerült saját otthonában gyűjtenie.

NÉMET BUNDESLIGA
24. FORDULÓ

Hertha BSC–Borussia Dortmund 2–1 (Kalou 11., Plattenhardt 71., ill. Aubameyang 55.)

VASÁRNAPI JÁTSSZÁK
15.30: Schalke–Augsburg (Tv: Eurosport2)
17.30: Hamburg–Mönchengladbach (Tv: Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 24 18 5 1 60–13 +47 59
2. RB Leipzig 24 15 4 5 43–25 +18 49
3. Borussia Dortmund 24 12 7 5 53–27 +26 43
4. Hoffenheim 24 10 12 2 45–25 +20 42
5. Hertha 24 12 4 8 32–26 +6 40
6. Eintracht Frankfurt 24 10 5 9 26–27 –1 35
7. 1. FC Köln 24 8 10 6 33–27 +6 34
8. Freiburg 24 10 4 10 31–41 –10 34
9. Mönchengladbach 23 9 5 9 29–31 –2 32
10. Bayer Leverkusen 24 9 4 11 37–39 –2 31
11. Mainz 24 8 5 11 33–40 –7 29
12. Augsburg 23 7 7 9 23–30 –7 28
13. Schalke 23 7 6 10 28–27 +1 27
14. Wolfsburg 24 7 5 12 22–34 –12 26
15. Werder Bremen 24 7 5 12 31–44 –13 26
16. Hamburg 23 6 5 12 22–45 –23 23
17. Ingolstadt 24 5 4 15 23–41 –18 19
18. Darmstadt 24 4 3 17 17–46 –29 15
Legfrissebb hírek

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
27 perce

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
10 órája

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Pep Guardiola a 20. BL-gólját jegyző Fodent méltatta a BVB legyőzése után

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 08:30

Foden duplázott, Haaland is betalált, megverte a Manchester City a Dortmundot

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:50

Kettős emberhátrányban kapott ki Kölnben a Hamburg

Német labdarúgás
2025.11.02. 17:47
Ezek is érdekelhetik