Németország: a bíróság több mint 10 millióra büntette Lehmannt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.11.09. 19:10
Jens Lehmann, a német labdarúgó-válogatott korábbi kapusa 42 500 eurós (körülbelül 12 és fél millió forint) pénzbüntetés kapott, mert még tavaly ősszel bűnrészese volt egy balesetnek. A további eljárásokat az ügyészség megszüntette ellene.

Jens Lehmann eredetileg három közlekedési bűncselekmény miatt állt bíróság elé szerdán. Többet között még 2014 novemberében összeütközött egy másik autóval, a sofőrrel pedig erőszakoskodott. Verekedésbe azonban nem torkollt a történet – legalábbis az ő vallomása szerint.

Mi több, szerinte a másik személy kezdeményezte a balhét, és egyenesen rá akart támadni.

Az akkor kiszabott 240 000 eurós bírságot nem fogadta el a korábbi kapus, és fellebbezett. A bíróság ezt elfogadta, és enyhítette a büntetést.

Az eredeti pénzbírság napi lebontásban több mint 4 ezer euró lett volna, hiszen Lehmann nettó jövedelme havonta 25 ezer euró. Ezt az összeget most napi 850 euróra csökkentették, így 50 nap alatt fizeti be a büntetést a világbajnoki ezüst- és bronzérmes korábbi labdarúgó.

Lehmann egyébként egy alkalommal a helyszínt is elhagyta az egyik balesete után. Az Arsenallal BL-döntőben is szerepelt futballista ezt is beismerte, a büntetést elfogadta, az ügyet pedig lezárták.

Legfrissebb hírek

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Raheem Sterling bűnösnek vallotta magát – ítélet később

Angol labdarúgás
2026.09.15. 20:50

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
2026.09.05. 08:46

Bundesliga: égzengés várható a Régi Erdészháznál

Német labdarúgás
2026.08.29. 09:10

Musiala már edzésben, de az idénynyitón még nem játszik

Német labdarúgás
2026.08.27. 13:10

Michael Olise döntött: a Real Madridban akar játszani – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.07.16. 11:12

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.30. 13:26

Szexuális erőszak vádjával bíróság elé áll a marokkóiak és a PSG sztárja

Foci vb 2026
2026.06.19. 10:40