Légiósok: „Kleinheislerről nem adtak meg egy büntetőt” – videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.21. 11:21
Norbert Meier, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő SV Darmstadt vezetőedzője kikelt a játékvezető ellen csapata hétvégi, Ingolstadt elleni, 1–0-ra elveszített összecsapása után.

Az 58 esztendős tréner egy meg nem adott tizenegyest kért számon Christian Dingert játékvezetőn.

Mint Meier elmondta, Kleinheisler Lászlóval szemben a mérkőzés 12. percében egyértelműen az ingolstadti tizenhatoson belül szabálytalankodtak, ám Dingert csak szabadrúgást ítélt az esetnél.

„Ez nem az első eset volt, hogy nem kaptunk meg egy egyértelmű tizenegyest, hanem ebben a szezonban már legalább a harmadik” – mondta a szakember az 1–0-ra elveszített találkozó után.

Kleinheisler kezdőként lépett pályára az összecsapáson, a szünetben lecserélték.

ÍME, AZ ESET!


Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kleinheisler László a Csíkszereda játékosa lett

Légiósok
10 órája

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
Tegnap, 13:29

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Hiába vezetett, az RB Leipzig kikapott otthon a Mainztól

Német labdarúgás
2026.01.31. 17:34
Ezek is érdekelhetik