Hertha: eddig egy jó meccse volt, most megkaphatja az esélyt Dárdaitól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.19. 13:47
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 11. fordulójának szombati játéknapján Dárdai Pál együttese, a Hertha BSC az Augsburg otthonába látogat. A fővárosiak 26 esztendős csatára, Alexander Esswein volt csapata ellen készül, és a magyar szakember elmondása alapján szinte biztos, hogy kezdőként lép pályára.

Alexander Esswein a nyáron két és fél év után távozott az Augsburgtól, a berlini klub 2.5 millió eurót fizetett érte. A Wolfsburg, a Nürnberg és a Dynamo Dresden korábbi játékosa a Herthánál egyelőre nem váltotta meg a világot, hiszen nyolc mérkőzésen csak egy gólig és egy gólpasszig jutott – mindkettőt az Eintracht Frankfurt elleni bajnokin jegyezte (3–3).

Dárdai Pál ennek ellenére bízik Essweinben, aki Augsburgban minden bizonnyal kezdőként kap lehetőséget.

„Kilencven százalék, hogy a kezdőcsapatba jelölöm. Alex az edzéseken jó benyomást tett rám, nagyszerűen dolgozott. A játékosoknak gyakran emlékezetesre sikerül a korábbi csapataik elleni első mérkőzésük, és gólt vagy gólpasszt könyvelnek el. Alex nagyon motivált, de fontos, hogy ne vigye el a hév” – mondta Dárdai.

A két gárda közelmúltbeli összecsapásait figyelembe véve egyébként nem várható gólzápor a szombaton 15.30 órakor kezdődő mérkőzésen. A Hertha és az Augsburg legutóbbi hat, egymás elleni meccsén mindössze három gól esett: kétszer a fővárosiak, egyszer a piros-fehérek nyertek 1–0-ra, míg háromszor 0–0-s döntetlen született.

BUNDESLIGA
11. FORDULÓ

Szombat
15.30: Mönchengladbach–1. FC Köln
15.30: Mainz–Freiburg
15.30: Wolfsburg–Schalke 04 (Tv: Eurosport2)
15.30: Augsburg–Hertha BSC
15.30: Darmstadt–Ingolstadt
18.30: Borussia Dortmund–Bayern München (Tv: Eurosport2)
Vasárnap

15.30: Hoffenheim–Hamburg (Tv: Eurosport2)
17.30: Werder Bremen–Eintracht Frankfurt (Tv: Eurosport2)

Pénteken játszották
Bayer Leverkusen–RB Leipzig 2–3 (Kampl 1., Brandt 45., ill. Baumgartlinger 4. – öngól, Forsberg 67., W. Orban 81.)

AZ ÁLLÁS
1. RB Leipzig 11 8 3 23–9 +14 27
2. Bayern München 10 7 3 24–6 +18 24
3. Hoffenheim 10 5 5 18–11 +7 20
4. Hertha 10 6 2 2 17–10 +7 20
5. Borussia Dortmund 10 5 3 2 25–12 +13 18
6. 1. FC Köln 10 5 3 2 16–7 +9 18
7. Eintracht Frankfurt 10 5 3 2 14–8 +6 18
8. Bayer Leverkusen 11 5 1 5 18–18 0 16
9. Freiburg 10 5 5 13–16 –3 15
10. Mainz 10 4 2 4 17–18 –1 14
11. Mönchengladbach 10 3 3 4 10–15 –5 12
12. Schalke 10 3 2 5 13–12 +1 11
13. Augsburg 10 3 2 5 10–14 –4 11
14. Wolfsburg 10 2 3 5 9–13 –4 9
15. Darmstadt 10 2 2 6 10–20 –10 8
16. Werder Bremen 10 2 1 7 12–27 –15 7
17. Ingolstadt 10 2 8 7–21 –14 2
18. Hamburg 10 2 8 4–23 –19 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik