Hertha: Dárdai Pál sokkot kapott – „Jobb lett volna a…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.10.28. 09:01
null
Dárdai Pál nem örül, hogy csapata a Dortmundot kapta a Német Kupában, ám a szakember bizakodó (Fotó: AFP)
A Dárdai Pál által irányított Hertha a Dortmund vendége lesz a labdarúgó Német Kupa nyolcaddöntőjében. A magyar szakember természetesen nem örül, ám ennek ellenére bizakodó.

 

„Idegenben a Dortmund ellen! Hatalmas sokk! Ettől függetlenül mindent beleadunk, hogy bejussunk a negyeddöntőbe – reagált Dárdai Pál a szerdai sorsolásra. – Jobban örültem volna egy derbinek az 1. FC Union Berlinnel. Kár, óriási esemény lett volna a városnak.”

„Természetesen kaphattunk volna nem egy könnyebb ellenfelet is a Dortmundnál, de az álmunk itt nem ért véget, be szeretnénk jutni a kupadöntőbe, és ott hazai pályán, az Olimpiai Stadionban játszani. Mindent beleadunk, hogy ez megvalósuljon.”

A Hertha és a Dortmund a Német Kupa előző kiírásában is összefutott egymással, a tavaszi berlini elődöntőben 3–0-ra nyert a Borussia. Itt a lehetőség tehát Dárdaiék számára a visszavágásra.

A mérkőzéseket február 7-én és 8-án rendezik meg.

NÉMET KUPA
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Borussia Dortmund–Hertha BSC
Hamburger SV–1. FC Köln
Sportfreunde Lotte–1860 München
Sandhausen–Schalke
Hannover–Eintracht Frankfurt
Bayern München–VfL Wolfsburg
Greuther Fürth–Borussia Mönchengladbach
Astoria Walldorf–Arminia Bielefeld


 

Legfrissebb hírek

Füllkrug a gólörömről: Provokáció? Dehogy! Most is imádom a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.10. 11:17

Négy gól a hajrában, már nem hibátlan a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.09. 22:56

Emre Cant ismét megműtötték, az idén már nem lép pályára

Német labdarúgás
2026.10.07. 11:33

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39

Kiengedték a kórházból a Dortmund fiatal játékosát

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 16:28

„Köszönjük Gulácsi Péternek, hogy nem 7–2 lett a vége” – üzentek a Villarreal szurkolói

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 10:02

Gulácsi bemutatkozott a Villarrealban, amely őrült meccsen kapott ki a dortmundi katlanban

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 23:17