Bundesliga: még sincs törés – csak 14 centis nyílt seb...

2016.09.19. 13:50
Bár az első jelentések nyílt szárkapocscsont- és sípcsonttörésről szóltak, az Augsburg középpályása, Dominik Kohr legalább ezt megúszta.

Mint arról beszámoltunk, az Augsburg–Mainz (1–3) német bajnoki labdarúgó-mérkőzés 92. percében a vendégektől José Rodríguez méterekről beleszállt a hazaiak játékosába, természetesen a 21 éves spanyol rögvest piros lapot kapott a tettéért.

Kohr jobb lábában súlyos szövetkárosodás, mély, nyílt, mintegy 14 centiméteres seb keletkezett, és láthatóvá vált a játékos sípcsontja. Az izmok és a szalagok is sérültek, de legalább a csontjai nem törtek el.

Stefan Reuter, az Augsburg általános igazgatója szerint teljesen szükségtelen megmozdulás volt, és reméli, hogy Kohr a lehető leghamarabb felépül a vasárnapi műtétje után.

„Előretekintek, és remélem, a lehető leghamarabb visszanyerem a formám –
mondta ezt már Kohr hétfőn. – Örülök, hogy nincs törés, de nagyon türelmesnek kell lennem most.”

A mainzi középpályás sajnálja az esetet.

„Nagyon sajnálom, hogy Dominik megsérült, és már személyesen tőle is elnézést kértem” – írta Rodríguez a Facebookon.

A Real Madrid-nevelésű, majd a Deporban és a Galatasarayban is játszó spanyol az esetre is kitért.

„Csak blokkolni akartam a labdát, és segíteni a csapatomat, hogy megőrizzük az előnyt. Teljes szívemből remélem, hogy gyorsan felépül.”

Rodríguez becsúszása

José Rodríguez méterekről beleszállt a hazaiak játékosába, természetesen a 21 éves spanyol rögvest piros lapot kapott a tettéért.

Kohr jobb lábában súlyos szövetkárosodás, mély, nyílt, mintegy 14 centiméteres seb keletkezett, és láthatóvá vált a játékos sípcsontja. Az izmok és a szalagok is sérültek, de legalább a csontjai nem törtek el.

Stefan Reuter, az Augsburg általános igazgatója szerint teljesen szükségtelen megmozdulás volt, és reméli, hogy Kohr a lehető leghamarabb felépül a vasárnapi műtétje után.

„Előretekintek, és remélem, a lehető leghamarabb visszanyerem a formám –
mondta ezt már Kohr hétfőn. – Örülök, hogy nincs törés, de nagyon türelmesnek kell lennem most.”

A mainzi középpályás sajnálja az esetet.

„Nagyon sajnálom, hogy Dominik megsérült, és már személyesen tőle is elnézést kértem” – írta Rodríguez a Facebookon.

A Real Madrid-nevelésű, majd a Deporban és a Galatasarayban is játszó spanyol az esetre is kitért.

„Csak blokkolni akartam a labdát, és segíteni a csapatomat, hogy megőrizzük az előnyt. Teljes szívemből remélem, hogy gyorsan felépül.”

Rodríguez becsúszása

Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Gyász: elhunyt a Bundesliga első kapusgóljának szerzője

Német labdarúgás
2026.07.15. 10:36

Nico Schlotterbeck szeptember végén térhet vissza

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:18