Bundesliga: a Gladbach három góllal győzte le a Werdert

Vágólapra másolva!
2016.09.17. 20:20
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Mönchengladbach már az első félidőben négy góllal vezetett, végül 4–1-re nyert.

A találkozó 11. percében Thorgan Hazard Fabian Johnson remek ütemű középre adását gurította a hálóba, 1–0. Hat perccel később Jannik Vestergaard a saját tizenhatosáról indította a belga támadót, aki ezúttal sem hibázott, így már 2–0 volt az eredmény.Thorgan Hazard Fabian Johnson remek ütemű középre adását gurította a hálóba, 1–0. Hat perccel később Jannik Vestergaard a saját tizenhatosáról indította a belga támadót, aki ezúttal sem hibázott, így már 2–0 volt az eredmény.

Sőt 21 perc után már 3–0 állt az eredményjelzőn, ekkor Raffael értékesítette a hazaiaknak megítélt tizenegyest. Amikor pedig a brémai futballisták fejében már a szünet gondolata kezdett motoszkálni, Raffael használta ki a vendégvédelem megingását, és négygólosra növelte csapata előnyét, 4–0.

A második játékrészben visszavett a tempóból a hazai gárda, a vendégek a 73. percben Serge Gnabry révén szépítettek, 4–1. A Werder Bremen nagyon rosszul kezdte a szezont, három bajnoki mérkőzést követően 0 ponttal, 12 kapott góllal áll az együttes a tabella utolsó helyén.

BUNDESLIGA
3. FORDULÓ
Mönchengladbach–Werder Bremen 4–1
(Th. Hazard 11., 17., Raffael 21. – 11-esből, 41., ill. Gnabry 73.)

KORÁBBAN
Bayern München–Ingolstadt 3–1 (Lewandowski 12., X. Alonso 50., Rafinha 84., ill. Lezcano 8.)
Dortmund–Darmstadt 6–0 (Castro 7., 78., A. Ramos 48., Pulisic 54., Rode 84., Mor 88.)
Hamburg–RB Leipzig 0–4 (Forsberg 66. – 11-esből, Werner 72., 77., Selke 92.)
Hoffenheim–Wolfsburg 0–0
Eintracht Frankfurt–Bayer Leverkusen 2–1 (Meier 53., Fabián 79., ill. Chicharito 60.)

A korábbi találkozókról ide kattintva olvashat bővebben.

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 3 3 11–1 +10 9
2. RB Leipzig 3 2 1 7–2 +5 7
3. 1. FC Köln 3 2 1 5–0 +5 7
4. Borussia Dortmund 3 2 1 8–2 +6 6
5. Hertha 2 2 4–1 +3 6
6. Mönchengladbach 3 2 1 7–5 +2 6
7. Eintracht Frankfurt 3 2 1 3–2 +1 6
8. Wolfsburg 3 1 2 2–0 +2 5
9. Hoffenheim 3 3 6–6 0 3
10. Bayer Leverkusen 3 1 2 5–5 0 3
11. Augsburg 2 1 1 2–3 –1 3
12. Freiburg 3 1 2 4–6 –2 3
13. Darmstadt 3 1 2 1–8 –7 3
14. Mainz 2 1 1 5–6 –1 1
15. Ingolstadt 3 1 2 2–6 –4 1
16. Hamburg 3 1 2 2–8 –6 1
17. Schalke 2 2 0–3 –3 0
18. Werder Bremen 3 3 2–12 –10 0

 

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23
Ezek is érdekelhetik