Német Kupa: ezért sírta el magát Guardiola a döntő után

Vágólapra másolva!
2016.05.22. 08:11
A nyáron a Manchester City irányítását átvevő Pep Guardiola Német Kupa-győzelemmel búcsúzott a Bayern Münchentől. A Borussia Dortmunddal szemben szétlövésben megnyert finálé után a szakember nem tudta palástolni az érzelmeit, és elsírta magát. Utóbb azt is megindokolta, miért.

„Nagyon elégedett vagyok, hogy így ért véget a bayernes időszakom – mondta Guardiola az ARD-nek. – De a megszerzett címek számomra csak számokat jelentenek. Három nagyszerű szezont töltöttem el Münchenben. A csodálatos játékosok fognak igazán hiányozni."Guardiola az ARD-nek. – De a megszerzett címek számomra csak számokat jelentenek. Három nagyszerű szezont töltöttem el Münchenben. A csodálatos játékosok fognak igazán hiányozni."

Guardiola három bajnoki címet és két Német Kupát gyűjtött be a három idény során a Bayernnel, 2014 után tudott duplázni a bajorokkal.

Ami a vesztes felet illeti, a Dortmund az első csapat, amely egymás után háromszor is elbukott a kupadöntőben. Thomas Tuchel, a Borussia vezetőedzője utóbb magát hibáztatta, amiért rosszul választotta meg a tizenegyesrúgók sorrendjét. Hozzátette azonban, hogy az elvesztett finálé nem változtat azon a tényen, hogy kiváló szezont futottak.

Guardiola érzelmes búcsúja

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
2026.01.16. 11:12

Gulácsit nemzetközi, Orbánt Bundesliga-klasszisnak tartja a Kicker

Német labdarúgás
2026.01.09. 11:11
Ezek is érdekelhetik