Hamburg: Labbadiának tetszik a futballmúlt nélküli próbázó

2016.01.06. 09:29
null
Bakery Jatta (jobbra) eddig csak az utcán futballozott, a Bundesligában köthet ki (Fotó: HSV)
A Hamburg szerdán Belekbe utazik edzőtáborozni, de nem tarthat a csapattal egyik próbajátékosa, akinek a jogszabályok szerint tilos elhagynia Németországot – a 17 éves gambiai menekültként érkezett Németországba, futballmúlt nélkül is felhívta magára Bruno Labbadia vezetőedző figyelmét.

Bakery Jatta hazájában, Gambiában az iskolában és az utcán futballozott, majd tavaly nyáron útra kelt, és Németországba utazott, ahol felvették a brémai Lothar Kannenberg Akadémiára – írta a Bild.

Egy játékosügynök megfigyelte, majd beajánlotta Hamburgban, ahol a héten három edzésen vett részt.

„Nagyon meggyőző a srác, jó munkát végzett” – mondta Bruno Labbadia vezetőedző, aki csak azért nem viszi el az első csapattal Belekbe, mert a gambiai ideiglenes menekültstátuszt kapott, és júniusig nem hagyhatja el Németországot.

Jatta így a következő napokat Brémában tölti, aztán várhatóan visszatér a HSV-hez.

„Biztos vagyok benne, hogy Bakery Bundesliga-játékos lesz” – mondta az ügynök a 17 éves próbázóról, akiből az eddig látottak alapján szélső lehet.

Láttunk már hasonlót, a nigériai Jay-Jay Okocha 1990-ben különösebb futballmúlt nélkül egy barátját kísérte el próbajátékra a Borussia Neukirchenhez, az edző mégis őt választotta, miután beszállt a játékba.

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Óriási nyílt edzés készül Hamburgban: letelik a védő súlyos, négyéves eltiltása

Német labdarúgás
2026.09.15. 09:56

Willi Orbán is betalált, a nevét skandálta a közönség – a Leipzig kiütötte a Hamburgot

Német labdarúgás
2026.09.13. 17:36

A Hamburg ötgólos pofonba szaladt bele hazai pályán a Mainz ellen

Német labdarúgás
2026.09.06. 20:14

Magabiztos sikerrel nyitott a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.08.29. 20:30

Dárdai Bence visszatért, a Wolfsburg tizenegyesekkel jutott tovább a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.08.24. 23:14

Tóth Balázsék edzőjével késő este közölték: új kapus után kell néznie

Légiósok
2026.08.16. 13:08

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01