Hertha: Ez nem egy hatalmas léggömb – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.12.30. 13:08
Messze a várakozáson felül teljesít a dobogós helyen telelő Hertha a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga), és Dárdai Pál vezetőedző elvárása szerint a szezon második felében sem adják alább a berliniek.

„Ez nem egy hatalmas lufi – utalt Dárdai arra, hogy akadnak, akik azt mondják: a berliniek a tavaszi szezonban kipukkadnak és lecsúsznak a tabellán. – Megvan a saját stílusunk és hozzá a megfelelő játékosaink.”Dárdai arra, hogy akadnak, akik azt mondják: a berliniek a tavaszi szezonban kipukkadnak és lecsúsznak a tabellán. – Megvan a saját stílusunk és hozzá a megfelelő játékosaink.”

A Hertha 32 ponttal fordult rá a szezon második felére, ennél többet eddig csak egyszer, a 2008–2009-es szezonban szerzett. Akkor 63 ponttal a negyedik helyen végzett a berlini együttes, amelyben Dárdai Pál még játékosként szerepelt.

Két évvel ezelőtt Jos Luhukay irányításával 28 pontot gyűjtött a Hertha a bajnokság első felében, ám gyenge hajrával a 11. helyre csúszott vissza. A magyar tréner ennek nem tulajdonít nagy jelentőséget. Sőt, tulajdonképpen semmilyent…

„Nem foglalkozom vele, ez már egy másik Hertha.”

Ezt a véleményt támasztja alá Rudi Völler is. A Bayer Leverkusen sportigazgatója annyit jegyzett meg a berliniekről, hogy sokat fejlődtek, és így már igazi vetélytársat lát bennük.

Legfrissebb hírek

Továbbra is remekel hazai pályán a Freiburg; fontos mérkőzést nyert meg a St. Pauli; ikszelt a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.02.22. 21:45

Két góllal vezetett a szünetben az RB Leipzig, de a ráadásban pontot mentett a BVB

Német labdarúgás
2026.02.21. 20:46

Meleg volt a végén a pite, de a Bayern München legyőzte a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.02.21. 17:41

Sorban dőlnek ki a Frankfurt játékosai

Német labdarúgás
2026.02.20. 18:59

Dárdai Pál: Olyan klubot akarunk, ahol mindenki egymás szemébe tud nézni

Labdarúgó NB I
2026.02.17. 18:02

Az első Bundesliga-idényében berobbant Said El Mala

Képes Sport
2026.02.17. 14:24

Gulácsi Péter megsérült, nehezen tartott otthon egy pontot a Leipzig

Német labdarúgás
2026.02.15. 19:39

Folytatódott a Heidenheim rossz sorozata

Német labdarúgás
2026.02.15. 17:25
Ezek is érdekelhetik