Bundesliga: Az előadás vége már ünnepi volt – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.03. 19:46
Noha csapata, a Hertha 3–0-ra győzött a Hamburg ellen a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) szombati játéknapján, Dárdai Pál vezetőedző elégedetten, de visszafogottan értékelt.

„Az volt a terv, hogy az első húsz percben megszerezzük a vezetést, ezt meg is valósítottuk – idézi a Bundesliga hivatalos oldala Dárdai Pált. – Sajnos azonban hiába nyílt elegendő hely két csatárunk számára, sokáig nem tudtunk újabb gólt szerezni. A második félidőre ezt átbeszéltük, de hozzá kell tennem, szerencsénk volt, hogy megúsztuk az egyenlítő gólt. Kettő–nulla után aztán már ünnepi volt az előadás."Dárdai Pált. – Sajnos azonban hiába nyílt elegendő hely két csatárunk számára, sokáig nem tudtunk újabb gólt szerezni. A második félidőre ezt átbeszéltük, de hozzá kell tennem, szerencsénk volt, hogy megúsztuk az egyenlítő gólt. Kettő–nulla után aztán már ünnepi volt az előadás."

„Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, az is volt – értékelt Bruno Labbadia, a Hamburg szakvezetője. – Az elején a Hertha nem engedte, hogy kibontakozzunk, de hiába volt játékosainál a labda, nem igazán tudtak mit kezdeni vele, szerintem a semmiből kaptuk az első gólt. A második félidőben aztán már egyszerűen rosszul játszottunk.”

Legfrissebb hírek

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Betegséggel küzd, hosszú ideig nem játszhat a német futball egyik nagy ígérete

Német labdarúgás
2026.08.05. 11:08

35 éves kapust igazolt Gulácsi Péter helyére a Leipzig – hivatalos

Német labdarúgás
2026.08.04. 11:01

Edin Dzeko hosszabbított a Schalkéval

Német labdarúgás
2026.08.04. 09:49

Foghíjas kerettel utazott Dél-Koreába a Bayern München

Német labdarúgás
2026.08.02. 15:46

Rekordnézőszám az előző Bundesliga-idényben

Német labdarúgás
2026.07.30. 14:45

Bondár Anna kikapott a hamburgi tenisztorna döntőjében

Tenisz
2026.07.26. 16:01

Hamburgi tenisztorna: Bondár Anna idén is elődöntős

Tenisz
2026.07.24. 14:20