Hoffenheim: Szalai eltökélt, nem megy – ám vannak, akik vinnék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.08.25. 13:44
Mint arról kedd délelőtt beszámoltunk, a német Bundesligában szereplő Hoffenheim labdarúgócsapatánál perifériára került Szalai Ádám – épp ezért felvetődött, hogy a magyar csatárt már a nyári átigazolási időszakban megpróbálja értékesíteni a klub. A Kickernek a Szalaival foglalkozó játékosügynök, Lars-Wilhelm Baumgarten jelezte: a center nem kíván távozni.

„Ádám felvállalja ezt a sportszakmai kihívást Hoffenheimben, és nem akar elmenni a klubtól” – nyilatkozta Lars-Wilhelm Baumgarten, aki elmondta, a középcsatár Markus Gisdol vezetőedzőtől azt a feladatot kapta, hogy nyáron javítson edzettségi állapotán.Lars-Wilhelm Baumgarten, aki elmondta, a középcsatár Markus Gisdol vezetőedzőtől azt a feladatot kapta, hogy nyáron javítson edzettségi állapotán.

„Voltak csapatok, amelyek már érdeklődtek Ádám iránt, a Bundesligából is” – tette hozzá

A Frankfurter Rundschau szerint a háttérbe szoruló Szalai – aki Kevin Kuranyi, Mark Uth, Kevin Volland és az újonnan szerződtetett Eduardo Vargas mögött csak ötödik számú csatárnak számít – továbbadását még a nyáron szeretné elérni a Hoffenheim, mivel kevés lehetőséget kap és viszonylag magas a fizetése. A magyar csatár nem került keretbe a Hoffenheim eddigi két bajnoki mérkőzésén, a Német Kupában pedig 17 percet játszott.

A Kicker arról ír, hogy a két fél valószínűleg egy közös megegyezéses távozást készít elő – a szaklap szerint a Hoffenheim minimalizálná a veszteségeit a Szalai-ügyben, a játékos meg érthető módon azt akarja, hogy minél nagyobb kompenzációt kapjon még három évig élő szerződése felbontása esetében. A Kicker szerint amennyiben meg tudnak egyezni a tárgyaló felek, Szalai még a nyáron klubot válthat.

Legfrissebb hírek

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
18 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
19 órája

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16