Hertha: Dárdai jövő héten kaphat vezetőedzői szerződést

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.24. 14:00
null
Dárdait véglegesíthetik a vezetőedzői poszton (Fotó: MTI)
Michael Preetz, a Hertha BSC klubmenedzsere a bennmaradás kiharcolása után elmondta, a jövő héten leülnek Dárdai Pállal, hogy megbeszéljék a vezetőedzői szerződésének részleteit.

 

Mint ismert, a Hertha a Bundesliga utolsó fordulójában ugyan 2–1-re kikapott a Hoffenheimtől, de így is bennmaradt az első osztályban, miután a 15. helyen végzett.

„Örülök, hogy saját erőnkből elértük a bennmaradást. Sportemberként és edzőként természetesen utálok veszíteni, de most a legkevésbé sem vagyok elkenődve. Minden egyes pontért együtt harcoltunk meg, nagyszerű érzés élvonalbelinek maradni. Megyek is, kibontok egy üveg jóféle vörösbort” – mondta a meccs után Dárdai Pál, aki szerint sokat tudtak tanulni ebből a szezonból.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya eddig utánpótlásedzőként foglalkoztatva látta el a felnőtt csapat irányítását, ez a helyzet most megváltozhat. Erről beszélt az ARD-nek Michael Preetz klubmenedzser:

„Először visszarepülünk Berlinbe, hétfőn pünkösd, aztán kedden lesz taggyűlés, szerdától pedig folytatjuk a munkát” – mondta Preetz, majd arra a kérdésre, hogy Dárdaival képzelik-e el a folytatást, így felelt: „Igen. Mindig is azt mondtuk, hogy ez a cél.”

A Berliner Zeitung szerint az egyetlen kérdéses pont, hogy Dárdai párhuzamosan a magyar nemzeti csapatnál is dolgozik, ezt a helyzetet az új szerződésben is tisztázni kell.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

Menesztették Gulácsiék vezetőedzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.17. 18:32

NB I: Fenyő Noah végleg az Újpesté

Labdarúgó NB I
2026.06.15. 18:16

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
2026.06.08. 12:34

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

A visszatérő Adi Hütter az Eintracht Frankfurt új vezetőedzője

Német labdarúgás
2026.05.31. 13:26

A Wolfsburg a játékvezető felelősségét is felvetette a kiesés után

Német labdarúgás
2026.05.26. 09:34

A Paderborn nyerte meg az osztályozót, a Wolfsburg 29 év után újra 2. Bundesliga-csapat lesz

Német labdarúgás
2026.05.25. 23:05
Ezek is érdekelhetik