Hertha: „Kemény”, „mohó”, „szorgos mókus” - korábbi társai dicsérik Dárdait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.22. 11:33
null
Dárdait most korábbi játékostársai dicsérték (Fotó: AFP)
A bz-berlin.de oldal megkeresésére korábbi edzői után korábbi csapattársai is dicsérték Dárdai Pált, a német Bundesligában szereplő Hertha BSC megbízott trénerét.

Eyjólfur Sverrisson (46 éves, 1995–2003-ig játszott a Herthában):

„Pali kiváló edző, minden képessége megvan hozzá, hogy az legyen. Nagyon jó véleménnyel vagyok róla. Pont olyan edzőként, mint amilyen játékosként volt – rengeteg energiája van, keményen dolgozik és fegyelmet követel. Következetes, mohó és határozott! Mindig kiáll a csapategységért. Amint átvette a Herthát, lehetett látni a csapaton a keze nyomát, szervezett társaság lett az együttesből. Meg kell dicsérni Michael Preetzet is, aki kiválóan döntött Dárdai kinevezésével.”

Fredi Bobic (43 éves, 2003–2005-ig játszott a Herthában):

„Mindig is tudtam, hogy Paliból edző lesz, mert fiatalabb korában is nagyon tiszta és egyértelmű gondolatai voltak, egyenes ember volt és kimondta, amit gondolt. Pali semmitől sem fél, ezt pedig remekül kihasználja a Hertha élén. A kérdés az, képes lesz-e tovább fejleszteni a csapatot. Van benne tűz, nagyszerűen motiválja a játékosait, kihozza belőlük a legtöbbet. De a legfontosabb az, hogy most úgy gyűjti a pontokat, mint egy szorgos mókus, és ezzel segíti a Herthát a bennmaradásért folytatott harcban.”

Stefan Beinlich (45 éves, 2003–2005-ig volt a Herthában):

„Pali játékosként is a védekezésre helyezte a legfőbb hangsúlyt. Csendes, elegáns és kényelmes ember volt, a pályán pedig pont az ellentéte, sokszor elvégezte a piszkos munkát a társai helyett. Mindig megszakadt a csapatért, jelenleg pedig a pályán kívül teszi ezt, nagy hatással van a játékosaira. Csak kívülről láthatom most ezt, de az eredményei önmagukért beszélnek!”

Legfrissebb hírek

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

A Herthától érkezett az Újpest legújabb stábtagja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 12:04

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

Dárdai Márton kórházba került

Légiósok
2025.12.19. 18:57

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08

Dárdai Pál Újpesten, sportigazgatóként folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 14:18
Ezek is érdekelhetik