Hertha: Nem tudjuk, meddig tart a folyamat - Dárdai

Vágólapra másolva!
2015.02.25. 10:37
Dárdai Pál, a német élvonalbeli Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője csatába szólítja játékosait, három pontot vár a csapattól az Augbsurg elleni hétvégi bajnokin.

„Megmondtam a játékosoknak, hogy a következő két mérkőzést meg kell nyernünk, kezdve az Augbsurg ellenivel. Három pont kell, bármi áron" – mondta Dárdai.Dárdai.

„Rövid idő alatt rengeteg változás történt a csapatnál. Edzések, szokások, taktika. Egy intelligens csapatnak akár hat hétbe is telhet, míg elsajátítja egy új edző filozófiáját, de van, ahol három hónapig is eltart az átalakulás. Nem tudjuk, nálunk meddig tart ez a folyamat."

„A csapat összetart, a szurkolókkal együtt egy cél vezérel minket. A hozzáállás megfelelő, ezt látom a srácokon is egész héten. Sokkal rosszabb lenne a helyzet, ha a hozzáállásuk nem lenne rendben."

A kiesési zónában található Hertha szombaton fogadja a tabella ötödik helyén álló Augsburgot, amely a 2014–2015-ös bajnoki szezonban tizenegy idegenbeli mérkőzéséből négyet megnyert, hetet azonban elveszített. A Herthának négy győzelem, egy döntetlen, hat vereség a mérlege a berlini Olimpiai Stadionban, ami a negyedik legrosszabb hazai mutató a Bundesligában.

Dárdai irányítása alatt a Hertha nyert a Mainz ellen, viszont a Freiburgtól és a Wolfsburgtól is vereséget szenvedett.

Legfrissebb hírek

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04

Újabb fontos szakember hagyja el a Hertha BSC-t – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.15. 11:32

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

Dárdai Bence a vb-kijutásról, a Real Madridról és egyszerre három Dárdairól álmodik a válogatottban

Magyar válogatott
2025.04.30. 17:01

A dobogós Magdeburg ellen is folytatta jó sorozatát a Hertha

Német labdarúgás
2025.04.25. 18:27

Németországban ismét téma Dárdai Márton esetleges klubváltása

Légiósok
2025.04.09. 13:55

Dárdai Pál szerint olyan teher szakadt Lőw Zsolt nyakába, hogy örül, ha másfél órát tud aludni

Német labdarúgás
2025.04.05. 07:16
Ezek is érdekelhetik