Dortmund: kihagyja a szezon elejét a cséká-jelölt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.01. 16:27
Elhagyta a Borussia Dortmund svájci edzőtáborát Nuri Sahin, mert megsérült a térde.

A müncheni vizsgálatok kimutatták, hogy a 25 éves török játékosnak íngyulladás van a térdében, ezért legalább három hét kihagyással számolhat. Biztosan kihagyja a Bayern München elleni augusztus 13-i Szuperkupa-meccset, a két nappal későbbi, Stuttgarter Kickers elleni Német Kupa-meccset, illetve a Bayer Leverkusen elleni bajnoki rajtot augusztus 23-án.

Miután tavaly nyáron visszatért a Real Madridból, Sahin ismét alapember lett a BVB-ben, mind a 34 bajnokin pályára lépett, a Rot-Weiss Essen elleni felkészülési találkozón pedig ő viselte a csapatkapitányi karszalagot, amiből arra lehet következtetni, hogy ő az egyik esélyes Sebastian Kehl posztjának betöltésére.

A német középpályás a Facebook-oldalán jelentette be, hogy utolsó idényében már nem viseli a kapitányi szalagot, utódjaként pedig Sahin, illetve a szerepkörben eddig őt leggyakrabban helyettesítő immár világbajnok kapus, Roman Weidenfeller és szintén világbajnok társa, Mats Hummels a legnagyobb esélyes.

Legfrissebb hírek

Fiait és Schäfer Andrást sem félti a kihívásoktól Dárdai Pál

Német labdarúgás
2 órája

A világbajnoki szereplésért is hajtanak a német fiatalok a Bundesligában

Német labdarúgás
2 órája

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2 órája

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
10 órája

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
Tegnap, 8:34

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2025.08.21. 15:41

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51
Ezek is érdekelhetik