Bundesliga 2.: Király egy gólban benne volt, a többiben nem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.14. 22:32
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) 30. fordulójának záró mérkőzésén a Király Gáborral felálló 1860 München kétgólos vereséget szenvedett a kiesés elől menekülő Dynamo Dresdentől, amely véget vetett tizenhárom meccses nyeretlenségi sorozatának.



A 4–2-es vereség ellenére az eredmény hízelgő Királyékra nézve, hiszen a hazaiak már húsz perc után három góllal vezettek.

A magyar válogatott kapus a drezdai együttes első, második és negyedik góljáról nem tehetett, a harmadik találat azonban elkerülhető lett volna. A müncheniek védője, Guillermo Vallori röviden adott haza Királynak, aki kissé körülményesen lépett a labda felé, de még elrúgta azt, ám a rövid felszabadítás után Robert Koch harminc méterről kapásból a kapu közepébe lőtt.

A Dynamo 2011 októbere óta nem szerzett négy gólt hazai bajnokin, míg az 1860 München több mint két és fél év után kapott ilyen sokat otthonától távol.

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA 2.
30. FORDULÓ
Dynamo Dresden–1860 München 4–2

AZ ÁLLÁS
1. 1. FC Köln
30
17
10
3
45–16
+29
61
2. Greuther Fürth 30 15 8 7 53–34 +19 53
3. Paderborn 30 15 7 8 55–45 +10 52
4. Kaiserslautern 30 13 8 9 45–32 +13 47
5. St. Pauli 30 13 7 10 41–39 +2 46
6. Karlsruhe 30 11 12 7 40–27 +13 45
7. Sandhausen 30 12 8 10 29–26 +3 44
8. Union Berlin 30 11 9 10 44–39 +5 42
9. Düsseldorf 30 10 10 10 32–40 –8 40
10. 1860 München 30 10 8 12 31–38 –7 38
11. Bochum 30 10 7 13 27–34 –7 37
12. Aue 30 10 7 13 38–46 –8 37
13. Aalen 30 9 10 11 29–37 –8 37
14. Ingolstadt 30 9 9 12 29–32 –3 36
15. FSV Frankfurt 30 9 7 14 39–47 –8 34
16. Dynamo Dresden 30 5 16 9 32–42 –10 31
17. Arminia Bielefeld 30 7 7 16 32–53 –21 28
18. Cottbus 30 6 6 18 33–47 –14 24

 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Dárdai Bencéék nagy verést kaptak Dortmundban

Német labdarúgás
2025.05.03. 20:26

Thomas Müller: Guardiola óta egyik edző–csapat kapcsolat sem működött igazán

Német labdarúgás
2025.04.30. 16:09

A dobogós Magdeburg ellen is folytatta jó sorozatát a Hertha

Német labdarúgás
2025.04.25. 18:27

Kompany csípős választ adott a bajnoki címét elfelejtő újságírónak

Német labdarúgás
2025.04.25. 15:20

A Leverkusen botlásával a Bayern a következő fordulóban akár bajnok is lehet

Német labdarúgás
2025.04.20. 22:03

Ijesztő sérülése után egy nappal Gulácsi Péter már otthonából tett közzé bejegyzést

Légiósok
2025.04.20. 18:26

150 millió fontot fizetne De Bruyne utódjáért a Manchester City

Német labdarúgás
2025.04.16. 16:34

Megvan Lőw második győzelme a lipcsei kispadon – Gulácsi bravúrja is kellett hozzá

Német labdarúgás
2025.04.11. 22:25
Ezek is érdekelhetik