Német Szuperkupa: A Bayern csak még erősebb lett - Bajner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.27. 10:48
Bajner Bálint nem kerettag a legutóbbi idényben mindent besöprő Bayern München elleni Szuperkupa-mérkőzésre (20.30, tv: Eurosport2) készülő Borussia Dortmundban. A magyar támadó úgy véli, a bajorok csak még erősebbek lettek Pep Guardiola érkezésével.

„Még erősebb lett a Bayern – mondja Bajner Bálint, a dortmundiak csatára, aki korábban betegséggel bajlódott, nem lesz kerettag, viszont „tűzközelben” van. – Sokkal jobban össze lett rakva a csapat, mint tavaly, ami elsősorban Josep Guardiolának köszönhető. Ha nem is ugyanazt játssza a Bayern, mint a Barcelona, de jóval többet passzolnak a játékosok. Emellett azért is fontos az új edző személye, mert minden futballista bizonyítani akar neki, megmutatná, igenis a kezdőben a helye. Persze amellett sem lehet elmenni szó nélkül, hogy Mario Götze és Thiago személyében két világklasszis játékossal erősítettek, vagyis az átigazolások terén felveszik a versenyt a Real Madriddal.”Bajner Bálint, a dortmundiak csatára, aki korábban betegséggel bajlódott, nem lesz kerettag, viszont „tűzközelben” van. – Sokkal jobban össze lett rakva a csapat, mint tavaly, ami elsősorban Josep Guardiolának köszönhető. Ha nem is ugyanazt játssza a Bayern, mint a Barcelona, de jóval többet passzolnak a játékosok. Emellett azért is fontos az új edző személye, mert minden futballista bizonyítani akar neki, megmutatná, igenis a kezdőben a helye. Persze amellett sem lehet elmenni szó nélkül, hogy Mario Götze és Thiago személyében két világklasszis játékossal erősítettek, vagyis az átigazolások terén felveszik a versenyt a Real Madriddal.”

„A hazai pálya előnye szombaton nekünk kedvez – fűzi hozzá a 22 éves magyar futballista, aki a héten a „nagyokkal” készült. – Természetesen sokat foglalkoztunk a taktikával, ám mellette brutális volt a tempó az edzéseken, rengeteget futottunk, ráadásul két alkalommal napi kétszer tréningeztünk. Nincs mese, bírni kell a tempót. Lehet, hogy nem bajnoki mérkőzésre készülünk, de a tét itt sem kisebb. Egyrészről a BL-döntőért jó lenne visszavágni, másrészről pedig a szezon első tétmérkőzése rendkívül fontos. Aki itt nyer, előnybe kerülhet, úgyhogy győzni akarunk.”

S hogy miként viszonyulnak Dortmundban Mario Götzéhez, aki a nyáron éppen a legfőbb riválishoz igazolt?

„Leginkább sehogy – vágja rá Bajner Bálint. – Nem téma nálunk, egyáltalán nem beszélünk róla. Persze ez nem azt jelenti, hogy az utcán, a szurkolók is csendben lennének Götzével kapcsolatban.”

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
2026.01.16. 11:12

Gulácsit nemzetközi, Orbánt Bundesliga-klasszisnak tartja a Kicker

Német labdarúgás
2026.01.09. 11:11
Ezek is érdekelhetik