Dortmund: Lewandowski már döntött jövőjéről, de...

2013.02.25. 16:01
Robert Lewandowski, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund csatára a BVB-t megelőzően még soha nem töltött el egy csapatban két évnél hosszabb időt, így – miután a Dortmundban már három éve játszik – ügynöke szerint elképzelhető, hogy a nyáron klubot vált.

Robert Lewandowski iránt többek között a Manchester United, a Manchester City, a Bayern München és a Juventus is érdeklődött a téli átigazolási időszakban, azonban a csatár akkor még nem váltott.

„A játékos már meghozta a döntését, de még nem szeretné nyilvánosságra hozni azt" – nyilatkozta egy német talkshowban Cezary Kucharski, Lewandowski ügynöke.

A lengyel csatár profi pályafutása 2005-ben, a Delta Warszavánál indult. Ugyanebben az esztendőben a Legia Warszava második csapata szerződtette, ahonnan még abban az évben távozott. A következő állomás a Znicz Pruszków volt, ahol két évet töltött, majd következett a Lech Poznan, ahonnan szintén két év játék után, 2010-ben szerződtette a Borussia Dortmund.

„Akik ismerik Robertet, tudják, hogy pályafutása alatt még soha nem töltött el két évnél többet egy csapatnál. Jelenleg a harmadik szezonját tapossa a Dortmundnál, aki tud olvasni a sorok között, az tudja, mit jelent ez" – tette hozzá a játékosügynök.

Lewandowski szerződése a Dortmundnál 2014 nyarán jár le, s a legutóbbi hírek szerint a Bayern München lehet a befutó a kérők közül, mellyel épp szerdán csap össze a BVB a Német Kupában.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
Tegnap, 15:31

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
Tegnap, 14:46

Kane szerint jó az esélye az Aranylabdára

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:41

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
2026.09.22. 15:00

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

Schäferék vezetőedzője a 0–7 után: „Örülök a válogatott szünetnek”

Német labdarúgás
2026.09.19. 10:16