Brazília: mindössze 37 évesen elhunyt a volt Hertha-sztár

Vágólapra másolva!
2012.11.14. 14:05
null
Alex Alves (1974. december 30.–2012. november 14.)
Mindössze 37 éves korában, leukémiában elhunyt Alexandro Alves do Nascimento – futballistanevén Alex Alves –, a Hertha BSC egykori kitűnő csatára.

A brazil támadó a Vitória, a Palmeiras, a Juventude, a Portuguesa és a Cruzeiro csapatát is megjárta, majd 2000-ben igazolt 7.5 millió euróért az akkor már Király Gábort és Dárdai Pált is soraiban tudó Hertha BSC-hez.

Alves meze (Fotó: Imago)
Alves meze (Fotó: Imago)

Nyolcvanegy Bundesliga-mérkőzésen huszonöt gólt szerzett a Hertha színeiben, kétszer Ligakupát nyert a berliniekkel. Mindkét győztes fináléban betalált a Schalke 04 hálójába.

2000-ben egy csodálatos átemeléssel ő szerezte az év gólját – a Köln ellen, egy középkezdés után. Az ezzel kiérdemelt érmet a Hertha Alex Alves gyógyíttatásának céljára árverezte el.

A kitűnő, de fegyelmezetlen csatár (soha nem kapott játékos annyi pénzbüntetést a berlinieknél, mint ő) a Hertha után az Atlético Mineiro, a Vasco da Gama, a Vitória, a riói Boavista, a Fortaleza, a görög Kavala és az Uniao Rondonópolis profija volt.

Alex Alvesnél négy évvel ezelőtt diagnosztizáltak leukémiát – már betegen játszott karrierje utolsó szezonjaiban –, de a játékos ezt csak 2012 októberében tárta a nyilvánosság elé.

Kemoterápiája sikertelennek bizonyult. A jaúi Amaral Carvalho rákklinikán hunyt el.

A KÖLNNEK RÚGOTT SZENZÁCIÓS GÓL

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Dunaújváros olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Jégkorong
2 órája

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
Tegnap, 12:11

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
2025.08.01. 22:28

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
2025.08.01. 21:39

„Legenda voltál!” – megható sorokkal búcsúztak sporttársai Kathi Bélától

Egyéb egyéni
2025.08.01. 19:34

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
2025.08.01. 07:23

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05
Ezek is érdekelhetik