Wolfsburg: „Maradok, még akkor is, ha kiesünk” - Felix Magath

Vágólapra másolva!
2011.05.09. 08:00
Akkor sem távozik az idény végén a Wolfsburg labdarúgócsapatától Felix Magath vezetőedző, ha nem sikerül kiharcolni az élvonalban maradást.

Maradok, még akkor is, ha kiesnénk, de egyébként biztos vagyok benne, hogy a következő szezonban is az első osztályban szerepelünk majd” – jelentette ki az 57 éves tréner, aki márciusban érkezett jelenlegi alakulatához a Schalke 04-től.

Az utolsó forduló előtt a Wolfsburg – amely2009-ben Magath irányításával német bajnok lett – a 15. helyen áll a tabellán, ugyanannyi ponttal, mint a pillanatnyi állás szerint osztályozóra kényszerülő Borussia Mönchengladbach, és eggyel többel, mint a jelenleg már kieső Eintracht Frankfurt.

A „farkasok" az idény zárásán Hoffenheimben lépnek pályára, miközben a Mönchengladbach Hamburgban, a Frankfurt pedig Dortmundban, a bajnoknál szerepel.Maradok, még akkor is, ha kiesnénk, de egyébként biztos vagyok benne, hogy a következő szezonban is az első osztályban szerepelünk majd” – jelentette ki az 57 éves tréner, aki márciusban érkezett jelenlegi alakulatához a Schalke 04-től.

Az utolsó forduló előtt a Wolfsburg – amely2009-ben Magath irányításával német bajnok lett – a 15. helyen áll a tabellán, ugyanannyi ponttal, mint a pillanatnyi állás szerint osztályozóra kényszerülő Borussia Mönchengladbach, és eggyel többel, mint a jelenleg már kieső Eintracht Frankfurt.

A „farkasok" az idény zárásán Hoffenheimben lépnek pályára, miközben a Mönchengladbach Hamburgban, a Frankfurt pedig Dortmundban, a bajnoknál szerepel.

Legfrissebb hírek

Megvan Dárdai Bence csapatának új edzője

Német labdarúgás
2025.06.12. 12:44

Dárdai Bence: Örülök, hogy tavaly nyáron Wolfsburg-játékos lettem

Légiósok
2025.06.05. 06:35

Női labdarúgás: az RB Leipzigben folytatja a magyar válogatott védő

Légiósok
2025.05.28. 09:44

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

A Wolfsburg Dárdai Bence nélkül ikszelt a nagyot küzdő Hoffenheimmel

Német labdarúgás
2025.05.09. 22:36

Menesztette vezetőedzőjét a Wolfsburg – hivatalos

Német labdarúgás
2025.05.04. 22:26

Bundesliga: Dárdai Bencéék nagy verést kaptak Dortmundban

Német labdarúgás
2025.05.03. 20:26

Simán nyert a Bayern München Thomas Müller 500. bajnokiján, de még nem bajnok

Német labdarúgás
2025.04.26. 17:55
Ezek is érdekelhetik