Dárdai Bence: Minden apró lépés ajándék
– Örült már annyira annak, hogy kispados lehet, mint Hannoverben?
– Ennyire még sosem voltam boldog attól, hogy a cserék közé neveztek – mondta a Nemzeti Sportnak még a hétfői Német Kupa-mérkőzés előtt Dárdai Bence, aki 2025 novemberében egy edzésen szenvedett súlyos sérülést, a bal térdében elszakadt az elülső keresztszalag, azóta először az augusztusi, Hannover elleni 2. Bundesliga-mérkőzésen nevezték a keretbe.
– Bánja, hogy nem játszott?
– Ugyan, több mint kilenc hónap kihagyás után minden apró lépés rengeteget jelent.
– Tudta volna vállalni a játékot?
– Ha a szükség úgy hozta volna, természetesen beálltam volna. Azért vittek el Hannoverbe, hogy ha úgy alakul, csereként pályára lépjek, de akkor még csak mintegy tíz napja edzettem újra a csapattal, és ezt a szakmai stáb nem hagyta figyelmen kívül. Különleges érzés volt újra belépni egy stadionba úgy, hogy megint a csapathoz tartozom, hálás vagyok érte.
– Amikor április végén legutóbb interjút adott a Nemzeti Sportnak, abban bízott, hogy a nyári felkészülés elejére teljesen rendbe jön. Ehhez képest hogyan alakult az elmúlt négy hónap?
– Voltak kisebb visszaeséseim. A térdemmel alapvetően minden rendben volt, de előjött egy-két kisebb izomprobléma, ami miatt nem mindig tudtam úgy edzeni, ahogyan szerettem volna. Többször is túl gyorsan akartam haladni, túl hamar szerettem volna visszatérni a pályára, ám ez olyan sérülés, amelynél egyszerűen ki kell várni a megfelelő időt. Most végre újra a csapattal készülhetek, és jó állapotban vagyok, aminek nagyon örülök.
– Hogyan lehet húszévesen átvészelni a labda nélküli hosszú hónapokat, amikor az ember legszívesebben mindennap futballozna?
– Úgy, hogy mindig kisebb célokat tűztem ki magam elé. Hétről hétre néztem, mi a következő lépés, mit tudok már megcsinálni – másképp szerintem elég nehezen ment volna, tuti begolyózom. A nyáron is csak egy hetet pihentem teljesen, mert arra szükségem volt a sok munka után. Magyarországon is folytattam az edzéseket, édesapámmal sokat dolgoztunk együtt. Előre egyeztettük a wolfsburgi rehabilitációs edzővel, mit csinálhatok, úgyhogy labdás gyakorlatokat, futásokat végeztem, mindenféle feladat szerepelt a programban, ami sokat segített.
– A rehabilitáció alatt mennyi időt tudott a családjával tölteni?
– Az elején Berlinben végeztem egy részét, utána többnyire Wolfsburgban csináltam. Nyáron sem töltöttem sok időt Magyarországon, talán tíz napot vagy két hetet. A szünetben elmentem egy haverom esküvőjére Firenzébe, és utána már mentem is vissza Németországba, hogy mihamarabb folytassam a klubnál a munkát – mindvégig a visszatérésemen volt a fókuszom.
– Minden mozdulatot százszázalékosan végre mer hajtani, vagy egy-egy kitámasztásnál, irányváltásnál még eszébe jut a térde?
– Már nincs bennem félsz. Bízom a testemben, az izmaim rendben vannak. Persze az első csapatedzés előtt izgultam. Furcsa érzés volt ennyi idő után újra belemenni a párharcokba, de minden egyes ütközéssel egy kicsit több lett az önbizalmam.
– Mi volt nehezebb: maga a sérülés, vagy tehetetlenül nézni, hogy a Wolfsburg kiesik a Bundesligából?
– Erre nem egyszerű válaszolni. Letörten néztem végig, ahogyan kiestünk. Szerettem volna ott lenni a pályán és segíteni a srácoknak, de ez nem volt lehetséges. Sajnos ilyen a futball, el kellett fogadnom a helyzetet, és előretekinteni – a sérülésem és a Wolfsburg kapcsán is.
– Harminc év után süllyedt másodosztályba a Wolfsburg: milyen most a hangulat a klubnál?
– Meglepően jó. Mindenki teszi a dolgát, és azon dolgozik, hogy visszajussunk a Bundesligába. Erős maradt a keretünk, érkeztek új játékosok, sok jó képességű futballistánk van. Tudjuk, hogy mindenki minket akar majd megverni, ám ha összeállunk és egymásért dolgozunk, szerintem klassz idényünk lehet.
– A nyáron kinevezett Tobias Stroblnél hol kaphat helyet a középpályán?
– Változatosan játszunk, sok középpályással, és a szerepek sokszor cserélődnek. Szinte mindenki mindenhol feltűnik, ezért több pozícióban is lehet játszani. Ha egyet kell mondanom, magamat leginkább nyolcasként képzelem el, és szerintem a stáb is.
– A konkurencia ettől még a másodosztályban is rendkívül erős.
– Ugyanolyan kemény a verseny, mint korábban, de a sport és a futball ilyen. Most még csak alig több mint két hete edzek újra a csapattal, ezért az a legfontosabb, hogy egészséges és fitt maradjak, jól dolgozzak mindennap – utána minden jön magától.
– Több mint kilenc hónap kihagyás alatt változott valamit az, ahogyan saját magára vagy a futballra tekint?
– Sok időm jutott gondolkodni, az biztos, de a rehabilitáció alatt nemigen járt azon az eszem, milyen futballista akarok lenni. Elsősorban saját magamra és a testemre figyeltem: mi működik, mi nem, mi legyen a következő kis cél. Nekem most még az az első, hogy teljesen fitt és egészséges legyek. Ha ez megvan, utána lehet azon gondolkodni, miben tudok még jobbá válni.
– A magyar szurkolókat nyilván az is érdekli, mikor lehet újra a válogatott tagja.
– Egyelőre nemigen gondolok erre. Annak örülök, hogy újra edzhetek, teszem a dolgomat, és amikor már rendszeresen játszom, visszatérhetünk a válogatottra.
– Négy hónapja azt mondta, a sérülés megtanította türelmesnek lenni. Most már valóban türelmesebb?
– Ezt megtanulja az ember egy ilyen nehéz időszak alatt: ki kell várni mindent. De remélem, hogy már nincs sok hátra addig, hogy a következő célomat elérjem: azaz, hogy tavaly október huszonnyolcadika után ismét pályára lépjek a Wolfsburgban.
