Németország: Löw tovább csökkenti a válogatott átlagéletkorát

2010.11.10. 18:18
Bár Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csak csütörtökön hirdeti ki keretét a svédek elleni november 17-i felkészülési mérkőzésre, azt már korábban elárulta, hogy öt fiatalnak mindenképpen küld meghívót. A Mainzot erősítő André Schürrléről és Lewis Holtbyról, valamint a dortmundi Mario Götze, Mats Hummels, Kevin Grosskreutz trióról van szó.

A németek idén minden korábbinál fiatalabb (24.9 év) kerettel vágtak neki a vb-nek, most pedig a Mainz és a Dortmund tehetségeivel még kisebb átlagéletkorú lesz a német csapat.

Hummels (21 éves) és Grosskreutz (22) egyszer már pályára léphetett a Nationalelfben, a 20 éves Holtby és Schürrle, valamint a 18 esztendős Götze még nem mutatkozott be a felnőtt válogatottban.

„Ezek a játékosok hosszú ideje jól teljesítenek ebben a szezonban, biztos vagyok benne, hogy a nemzetközi porondon is megállják a helyüket – idézi a Bild Löwöt. – A régi érveléssel, amely szerint egy labdarúgónak legalább két-három éven keresztül jól kell játszania ahhoz, hogy behívót kaphasson, én nem értek egyet. Néhány hét után is meg lehet adni a lehetőséget, a kor nem számít."

Legfrissebb hírek

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23

Puyol megrázta loboncát, és a németeknek annyi volt – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.07. 17:35

Egy Bergkamp-gól, amelyet sokáig elnézegetnénk – vb-videók

Minden más foci
2026.07.04. 15:11

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.03. 23:08

Brazília és Hollandia vívta minden idők egyik legdurvább világbajnoki meccsét – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.03. 12:01

A sors elégtételt szolgáltatott Ronaldónak – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.30. 13:26