Bundesliga: a Dortmund négypontosra növelte előnyét az élen

Vágólapra másolva!
2010.11.07. 17:28
A Borussia Dortmund lett a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 11. fordulójának nagy nyertese: a sárga-feketék 3–0-ra győztek a Hannover vendégeként, így négy pontra növelték előnyüket a tegnap vereséget szenvedő Mainz előtt a tabella élén.

A listavezető Dortmund azzal a tudattal lépett pályára Hannoverben, hogy egy esetleges győzelemmel növelheti előnyét a tegnap vereséget szenvedő Mainz előtt a tabella élén. A sárga-feketék ennek megfelelően lendületesen kezdték a mérkőzést, és a 11. percben a vezetést is megszerezték Kagava Sindzsi révén.

A BVB könnyedén növelhette volna előnyét még az első félidőben, de Jürgen Klopp tanítványai elszórakozták a helyzeteiket. Nem úgy a folytatásban: a 72. percben Lucas Barrios, kilenc perccel később pedig Robert Lewandowski is betalált, biztossá téve a Dortmund győzelmét.

A hajrában Jakub Blaszczykowski alakította ki a 4–0-s végeredményt, sőt a Dortmund győzelme lehetett volna még fölényesebb is, de Nuri Sahin tizenegyest hibázott a 78. percben.

A magyar válogatott utolsó idei mérkőzésére meghívót kapó Hajnal Tamás nem kapott helyet a BVB keretében, amely sikerének köszönhetően négy pontra növelte előnyét első számú üldözőjével szemben.

 

 BUNDESLIGA
11. FORDULÓ
Hannover–Dortmund 0–4 (Kagava 11., Barrios 72., Lewandowski 81., Blaszczykowski 91.)

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 11 9 1 1 27–7 +20  28
2. Mainz 11 8 3 19–11 +8  24
3. Eintracht Frankfurt 11 6 1 4 20–11 +9  19
4. Hoffenheim 11 5 3 3 22–15 +7  18
5. Bayer Leverkusen 10 5 3 2 19–15 +4  18
6. Hamburg 11 5 3 3 17–15 +2  18
6. Nürnberg 11 5 3 3 17–15 +2  18
8. Freiburg 11 6 5 17–18 –1  18
9. Bayern München 11 4 4 3 15–13 +2  16
10. Hannover 11 5 1 5 13–20 –7  16
11. Werder Bremen 10 4 2 4 19–21 –2  14
12. Wolfsburg 11 4 1 6 18–19 –1  13
13. St. Pauli 11 4 1 6 12–18 –6  13
14. Kaiserslautern 10 3 1 6 13–18 –5  10
15. Schalke 11 2 3 6 13–17 –4  9
16. 1. FC Köln 11 2 2 7 13–22 –9  8
17. VfB Stuttgart 10 2 1 7 16–19 –3  7
18. Mönchengladbach 11 1 4 6 17–33 –16  7
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
22 órája

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
Tegnap, 13:14

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Középpályás gólzsákja repíti az RB Leipziget

Német labdarúgás
2025.10.20. 10:48

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
2025.10.19. 17:51

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30
Ezek is érdekelhetik