Németország: a szövetségi kapitány figyeli a mainzi fiatalokat

MTI MTIMTI MTI
2010.10.04. 07:47
Megtetszett Lewis Holtby játéka Joachim Löwnek; a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya valószínűleg be is hívja keretébe a svédek elleni barátságos mérkőzésre a Bundesligában éllovas Mainz középpályását.

„Egymagában már azért a klasszis passzért, amellyel szombaton az első gól előtt kiugratta csapattársát, érdemes volt a nézőknek kifizetniük a jegyet" – mondta a szakvezető egy televíziós műsorban. Löw maga is a lelátón ült a mérkőzésen, amelyen a Mainz 4–2-re verte meg a Hoffenheimet, s ezzel hét forduló után is százszázalékos.

Holtby átadásával egyébként Szalai Ádám futott el, az ő középre gurításából született az első gól. Később a magyar játékos és Holtby – az utánpótlás-válogatott csapatkapitánya – is betalált a kapuba; Szalait éppen Holtby hozta helyzetbe, majd még egy tizenegyest is kiharcolt, amelyet egy másik fiatal reménység, Andre Schürrle értékesített.

„Hamarosan a felnőttválogatottban is bemutatkozhatnak, mindketten nagy tehetségek" – szögezte le a szövetségi kapitány, aki azonban a következő Európa-bajnoki selejtezőkön egyelőre még nem számít rájuk. November közepén viszont már nekik és más fiataloknak is lehetőséget adna a svédekkel szembeni barátságos találkozón.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: lágyéksérülés miatt nem edzett a németek balbekkje

Foci vb 2026
2026.06.24. 21:31

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56

Manuel Neuer: A cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
2026.06.14. 22:55

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
2026.06.14. 13:30

Német kiütés, Miroslav Klose elindul a vb-gólrekordig vezető úton

Minden más foci
2026.06.01. 12:22

Erdély Csanád: Ha az elején nekünk beakadna egy gól, az lélektanilag nagyon jó tenne velünk

Jégkorong
2026.05.21. 12:45

Joachim Löw lesz a ghánai szövetségi kapitány – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.04.03. 11:46

Németország és Spanyolország is csoportelsőként jutott középdöntőbe a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.11.30. 19:54
Ezek is érdekelhetik