Vb 2030: román-bolgár-görög-szerb pályázat a láthatáron

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
2018.11.02. 15:31
Románia, Bulgária, Szerbia és Görögország közös pályázatot ad be a 2030-as labdarúgó-világbajnokság megrendezésére – a hírt Szerbia elnöke jelentette be az újságíróknak.


Alekszandar Vucsics a Várnában megrendezett szerb-bolgár-görög-román csúcstalálkozó utáni sajtótájékoztatón közölte, az ötlet Alekszisz Ciprasztól, Görögország miniszterelnökétől származik, s ezt Bojko Boriszov bolgár, valamint Viorica Dancila román miniszterelnökkel folytatott megbeszélések során vitatták meg.
Alekszandar Vucsics a Várnában megrendezett szerb-bolgár-görög-román csúcstalálkozó utáni sajtótájékoztatón közölte, az ötlet Alekszisz Ciprasztól, Görögország miniszterelnökétől származik, s ezt Bojko Boriszov bolgár, valamint Viorica Dancila román miniszterelnökkel folytatott megbeszélések során vitatták meg.

„Ez jó alkalom, hogy felújítsuk a stadionokat és az infrastruktúrát. A fő ellenfeleink Uruguay, Argentína és Paraguay” – mondta a szerb elnök, aki hozzátette, tervben van a 2028-as Európa-bajnokság megrendezésére szóló pályázat benyújtása is.

A 2030-as világbajnokság kapcsán eddig Uruguay, Paraguay és Argentína jelezte, hogy közös pályázatot tervez, míg Marokkó egyedül vagy Tunéziával és Algériával közösen szeretné elnyeri a vb-rendezés jogát. A hírek szerint a tizenkét év múlva esedékes tornára Kamerun (egy másik közép-afrikai országgal) és Egyiptom is pályázna, s jelentkezne Anglia egyedül, vagy akár a többi brit tagállammal és Írországgal közösen, Spanyolország szintén egyedül, esetleg Portugáliával.

A FIFA szabályzata szerint a 2022-es katari, valamint a 2026-os amerikai-kanadai-mexikói rendezés miatt Ázsiában és Észak-Amerikában nem lehet vb 2030-ban. Ennek ellenére a két Korea Japánnal és Kínával együtt tervez egy esetleges pályázatot.

Legfrissebb hírek

NS-infó: több tízmillió forinttal tartozik a Csíkszereda – a Kecskeméti TE fizetési felszólítást küldött

Légiósok
2026.10.13. 16:04

Gyökeres „Bane” Bukarestben is betalált, pofozógép lett a B-ligában Romániából

Minden más foci
2026.10.05. 23:09

Jürgen Kloppot a döntetlen ellenére lenyűgözte csapata a görögök ellen

Minden más foci
2026.10.05. 08:25

Megint a hollandok győztek, Szerbia továbbra is pont nélkül a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.10.04. 22:48

Megvan Klopp első győzelme a németeknél, a hollandok kétgólos hátrányból álltak fel Szalonikiben

Minden más foci
2026.10.01. 22:54

Öt svéd játékos is kidőlt a sorból megfázás miatt

Minden más foci
2026.10.01. 13:38

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
2026.09.27. 19:57

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
2026.09.25. 12:08