UEFA: videokonferencia a tagállamoknak – eldőlhet az Eb sorsa?

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.12. 14:32
null
Az UEFA egységes fellépést szervez (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján jelentette be, március 17-én egyeztetést tart a tagországok szövetségeinek vezetőivel a FIFPro, az EL és a WHO bevonásával, hogy közös határozatot hozzanak a koronavírus terjedése elleni egységes fellépésről.

 

A közlemény hozzáteszi: valamennyi országos és nemzetközi versenyre, így az Európa-bajnokságra is kiterjed az egyeztetés, amelyet jelen helyzetben videokonferenciaként tartanak majd meg.

Jelenleg Európában eltérően kezelik a koronavírus miatt kialakult helyzetet, a bajnokságok egy része a tervek szerint zárt kapuk mögött, de folytatódik, máshol már fel is függesztették a küzdelmeket. Szintén kérdésessé vált, mi lesz az Európa-bajnoki selejtezőkkel, illetve magával a nyári tornával.

A kommüniké alapján az UEFA is keresi a megfelelő válaszokat, de ennek előfeltétele az egységes fellépés.

A szövetség az ülést követően bővebb tájékoztatást is ígér.


 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik