Tűzoltóautóval fogták a Milan-csatárt, akit végül a Juve ajándékozott el

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.04.22. 14:10
null
Tűzoltóautó és kutya, a transzfervilág már csak ilyen (Fotó: AFP)
Ember tervez, Isten végez – legalábbis ezzel szoktuk vigasztalni magunkat és egymást, ha kudarcot vallunk. Igaz ez a labdarúgás világának egyik legérdekesebb szegmensére, az átigazolásokra is. Feleség, szülő, részegség, szolárium, luxuskocsi, emberrablás, halálos fenyegetés, kapzsi ügynök, bruttósítás, elromlott faxgép, veszkócsizma, az Úr szava, egy izlandi vulkán, anya-lánya szex, másnaposság, pár lyukas fog, HIV-es pletyka, irigy elvtárs, a brazil kormány, letartóztatás, pénzfeldobás, kutyaugatás, tűzoltóautó és Sharon Stone miatt is maradt már el átigazolás. NEMRÉG INDULÓ SOROZATUNK A MEGHIÚSULT ÁTIGAZOLÁSOKKAL FOGLALKOZIK. ÍME, A HATODIK RÉSZ!


HA IDE JÖSSZ, BÁRMIKOR NÍNÓZHATSZ!
Gunnar Nordahl – Juventus, 1949


Az 1921-ben születettGunnarkét bátyjával, Knuttal és Bertillel svéd futballikon, 1948-ban együtt lettek olimpiai bajnokok! Tehetségből legtöbb Gunnarnak jutott, akia Milanban és az AS Romában légióskodva számtalan Serie A-rekordot döntött meg, odahaza előtte a Hörnefors és a Degerfors IF-ben szórta a gólokat – erre felfigyeltek a nagyobb svéd klubok is, akik közül a Norrköping lett a befutó, mert a szokásos pénz és egyéb anyagi javak mellett biztosított a fiatalnak egy nyugdíjas állást is a tűzoltóságnál!

A csúcsformában is közel százkilós Nordahl itáliai karrierje sem szokásosan indult: a Juventus szerződtette, de egy zűrös átigazolási ügy miatti kárpótlásként átengedte őt a Milannak. A helyette megvett dán Johannes Plögert ma már elfeledték, Nordahl meg ötszörös olasz gólkirály lett...

Magyar megfelelője a Hungária világbajnoki ezüstérmes (1938) hátvédje, Bíró Sándor, aki azért igazolt 29 évesen a BSZKRT-ba, mert villamosvezető lehetett. Nyugdíjas állás volt –ez vezérelte egy nyilatkozata szerint.

Még az ősidőkben Toldi Géza azért került a Ferencvároshoz és nem a Nemzeti SC-hez, mert a zöld-fehérek felajánlottak egy nyugdíjas állást – a labdarúgó apjának.

UGASS, KUTYA!
Willem van Hanegem – Marseille, 1975

A hetvenes évek egyik legjobb középpályása a Feyenoord alkalmazásában állt, amikor remek feltételekkel szerződést kínált neki az Olympique Marseille. Van Hanegem nem tudott dönteni, pedig összehívta segítségként legjobb barátját, csapattársát, Wim Jansent és annak nejét, de aztán eszébe jutott, hogy ki az ember igazi barátja.

„Ha szeretnél Marseille-be költözni, akkor ugass vagy adj valami jelet!” – fordult végül szeretett ebjéhez, Wodanhoz, aki végül párperces némasággal segített a gazdin. A Moby Dick nem ebből az esetből írta azUgass, kutyacímű számot...

Szép, szép, de a Blackburn-szurkolóknak biztosan nem tetszik (Fotó: AFP)
Szép, szép, de a Blackburn-szurkolóknak biztosan nem tetszik (Fotó: AFP)


KI EZ A GIRHES CSATÁR? VIGYÉTEK INNEN...
Robert Lewandowski – Blackburn Rovers, Udinese, Genoa, Tottenham

A természet néha meghatározza egy-egy futballista sorsát, gondoljunk csak például Diego Maradona, George Best, Törőcsik András,Gráf, a részeges jobbhalfvagy Paul Gascoigne természetére – na jó, csak vicceltünk, igazából szegény Blackburnre és a később befutó Lewandowskira gondoltunk most.

2010-ben a Sam Allardyce vezette angol csapat holmi 2.5, mások szerint 4.2 millió fontért majdnem megvette őt a Lech Poznantól, a játékossal és ügynökével, Cezary Kucharskival is megegyeztek, a repülőjegy is megérkezett, de közbepöfögött az Eyjafjallajökull nevű izlandi vulkán miatti reppánik. Autózni nem óhajtottak a lengyelek, a Borussia Dortmund pedig lecsapott a hoppon és a kontinensen maradt támadóra.

Akit egyébként a korábbi válogatott csatár, Kucharski megpróbált elhelyezni korábbi csapatánál, a Sporting Gijónnál, de a spanyolok nem kértek az üzletből, bölcsen inkább Francisco José Maldonadót vették meg helyette. Mindez 2008-ban történt, amikor a Tottenham is nemet mondott Lewára, egy évre rá pedig az Udinesének nem kellett Lewandowski.

2010-ben a lengyel Blacburn helyett először délre utazott, a Genoa már be is jelentette, hogy leigazolta őt, hárommillió euró körüli összegért, de végül nem ő lett a csapat új gólvágója...

... hanem Rudolf Gergely!

Akinek szerződését nagyon elnézte a Debrecen, aztán a csatár és ügynöke már szinte mindenben megegyezett az Ajaxszal, amszterdami kirándulásuk során.

Na jó, nem egy Lou Ferrigno, de több gólt is lő (Fotó: AFP)
Na jó, nem egy Lou Ferrigno, de több gólt is lő (Fotó: AFP)


„A Lewandowski-akciót a fiam, Fabrizio Preziosi intézte, ő figyelt fel rá, ő hozta Genovába őt – emlékezett vissza a legilletékesebb, a Genoa-elnök Enrico Preziosi. – De az átigazolási piac már csak ilyen, egyszer összejönnek a dolgok, másszor nem. Pár évvel azelőtt Leo Messit is megszerezhettük volna, szóval nagyobb meglepetéssel is szolgálhatok, mint Lewandowski! Pedig nagyon közel álltunk hozzá, mindenben megegyeztünk, de a menedzsere túl nagy jutalékot kért.”

A Genoa korábbi sportigazgatója, Stefano Capozucca másként emlékezik vissza.

„Bíztunk benne, hogy nagy fogás lesz, és mindenben megállapodtunk a csatárral. Két hónapon át figyeltük őt előtte, még az edzéseken is, edzőnk, Gian Piero Gasperini két meccsen személyesen is megnézte, a játékos meg a helyszínen tekintette meg a Sampdoria elleni derbinket. Elnökünk látta őt a lelátón, és elámult fizikuma láttán: nem volt egy impozáns látvány, nem úgy nézett ki, mint egy klasszikus középcsatár. Megtörténik az ilyesmi a futballban, amikor Preziosi le akarta igazolni Thiago Mottát, abba meg én nem egyeztem bele, de a végén beláttam, nem volt igazam.”

„Hihetetlen, már találkoztunk Lewandowskival, kezet is fogtunk az üzletre... Ez az ügy szép bizonyítéka annak, hogy Enrico Preziosi mennyire nem érti a futballt” – zárta le az ügyet elegánsan az elnök egykori alkalmazottja, Gasperini.

Visszatérve az első sorokhoz: Gellei Imre 1990 nyarán aláírt szerződéssel a táskájában éppen a repülőtéren ült már, hogy Kuvaitba utazzon egy klubhoz edzősködni, amikor bejelentették Ferihegyen, hogy törlik a járatot. Így járt a kézilabdaedző Németh András is – igen, aznap szállta meg a kis országot Irak!

Szegény dr. Lakat Károlyt is hívták korábban a távol-keleti országból, de nem engedte el az MLSZ, mondván, már túl öreg, erre a kuvaitiak Szűcs Lajost kérték – ő meg nem mehetett, mondván, még túl fiatal egy ilyen kalandhoz...

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik