Edzősors: Fatih Terim lett Kleinheislerék edzője

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2023.12.29. 19:42
null
Terim veszi át az irányítást (Fotó: pao.gr)
Fatih Terim vezetőedző másfél évre írt alá a magyar válogatott Kleinheisler Lászlót foglalkoztató Panathinaikoszhoz, amely kiesett a labdarúgó Európa-liga csoportkörében.

 

„Senkivel szemben nem vagyunk hátrányban. Akár nyerünk, akár veszítünk, olyan csapat leszünk, amelyik sosem adja fel a küzdelmet – ígérte a 70 éves szakember, aki már szerda óta Athénban tartózkodik. – Volt néhány év, amikor nem voltam bajnok Törökországban, ezért annyira éhes vagyok a bajnoki címre, mint a Panathinaikosz szurkolói.”

Fatih Terim első intézkedéseként szombaton együtt vacsorázik a segédedzőkkel, a játékosokkal és családjaikkal, mert szerinte az egész csapatnak egy nagy családot kell alkotnia. A téli átigazolásokat illetően két támadó középpályást nevezett meg célpontnak a Trabzonsport erősítő görög Anasztasziosz Bakaszetasz és az Adana Demirsporban futballozó marokkói Junesz Belhanda személyében.

A legutóbbi elsőségüket 2010-ben ünneplő zöld-fehérek 15 forduló után 34 pontjukkal a második helyen állnak a PAOK Szaloniki mögött, amelynek 35 pontja van. A sérülésekkel is bajlódó Kleinheisler László ebben az idényben mindössze három Bajnokok Ligája-selejtezőn és két bajnoki találkozón kapott játéklehetőséget.

Fatih Terim a Galatasarayt és a török válogatottat is négy különböző alkalommal irányította, külföldön pedig kétszer vállalt munkát: a 2000-es évek elején a Fiorentina és az AC Milan vezetőedzője volt Olaszországban.

Legfrissebb hírek

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
Tegnap, 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
Tegnap, 9:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
Tegnap, 7:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

„Az európai futball feltörekvő csillaga” ül le a Besiktas kispadjára

Minden más foci
2026.06.06. 19:33

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Két himnuszhoz is van köze magyar zeneszerzőnek a vb D-csoportjában

Foci vb 2026
2026.06.05. 18:12

Egyenlő erők csatája? – bemutatjuk a D-csoport csapatait

Foci vb 2026
2026.06.03. 16:30
Ezek is érdekelhetik