Topolya: A legjobb megoldást szeretnénk megtalálni – Zsemberi

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.23. 14:08
A TSC még nem egyezett meg egyetlen jelölttel sem az első csapat vezetőedzői posztját illetően – áll a Topolyai Sport Club közleményében, amelyből az is kiderül, hogy a vezetőség jelenleg megbeszéléseket folytat több szakemberrel is.

„A klub vezetősége több jelölttel is kapcsolatba lépett már, többek között Mladen Krsztajiccsal is beszéltünk, de még semmi nem dőlt el. Szeretnénk a jelölteknek is és magunknak is egy kis időt engedni, hogy átgondoljuk a dolgokat, hiszen a klubunk számára a lehető legjobb megoldást szeretnénk megtalálni“ – mondta Zsemberi János, a TSC elnöke.

Mint ismeretes, a szerb sajtó szerdán kész tényként közölte, hogy a szerb labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Mladen Krsztajics veszi át a tragikus hirtelenséggel elhunyt Szabó Zoltán főedzői posztját a topolyai csapatnál.

Korábban szerb sajtóhírek alapján arról is beszámoltunk, hogy a TSC csatára, Szilágyi Vladimir a dél-koreai Gangvon FC-be szerződhet. A Nemzeti Sport úgy tudja, legkésőbb jövő héten bejelentik a szerb Szuperliga 2019–2020-as idényében társgólkirályi címig jutó támadó távozását. Szilágyi a napokban orvosi vizsgálatokon vesz részt a koreai klubnál, azután jelenthetik be az átigazolását.

 

Legfrissebb hírek

A Topolyának semmi sem jött össze, két góllal nyert a Vojvodina

Minden más foci
2026.02.01. 16:51

Sós Bence távozott Topolyáról, és az NB II-es Tiszakécskéhez szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.28. 10:31

Fontos idegenbeli győzelemmel zárta az évet a Topolya

Minden más foci
2025.12.21. 14:58

Helytállt a Topolya, két év után újra elkerülte a vereséget a Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.12.15. 21:30

Sztefan Jovanovics bombagóljával nyert Szabadkán a Topolya

Légiósok
2025.12.08. 21:05

„Már a hatéves gyerekek is erőszakosabbak” – magyar edző a szerb futballról

Légiósok
2025.12.04. 18:33

Emberelőnyben sem szerzett pontot a Topolya

Minden más foci
2025.11.30. 18:00

A Topolya egy pontot elhozott Tomiszlav Szivicséktől

Minden más foci
2025.11.23. 15:54
Ezek is érdekelhetik