Topolya: Szilágyi távozik, Dél-Koreában folytatja – sajtóhír

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2020.12.23. 11:22
null
Szilágyi Vladimir minden bizonnyal Dél-Koreába igazol (Fotó: Micheller Szilvia)
Szilágyi Vladimir, a szerb Szuperliga 2019–2020-as idényének társgólkirálya – csapattársával, Nenad Lukiccsal és az ivanjicai Nikola Petkoviccsal együtt érdemelte ki az elismerést – januárban távozik a Topolyai Sport Clubtól, és a dél-koreai Gangvon FC mezét ölti majd magára. A Mozzart Sport értesülései szerint a felek már mindenben megegyeztek, s az átigazolás értéke 150 000 euró.

 

Szilágyi 2016-ban igazolt a TSC-be, előtte a dunacsébi (Cselarevo) CSZK együttesét erősítette. Az észak-bácskai csapattal a harmad- és a másodosztályban szerepelt, majd a 2018–2019-es idényben a topolyai együttessel megnyerte a Prva Ligát, és feljutott a Szuperligába.

Szilágyi 114 mérkőzésen szerepelt a TSC-ben, 49 gólt szerzett, s 19 gólpasszt osztott ki. Az elmúlt időszakban jóval kevesebb időt töltött a pályán, mint korábban, így nem meglepetés a távozása.

Szilágyi a Nemzeti Sportnak június elején adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy szeretne még egy lépcsőfokkal feljebb lépve külföldön futballozni, s kiemelten fontos neki a megfelelő anyagi háttér megteremtése a családjának. Akkor azt mondta, hogy a koronavírus-járvány miatt jószerével minden lelassult a futball világában, egyelőre nem tudja, hol folytatja a pályafutását.

Legfrissebb hírek

A Topolyának semmi sem jött össze, két góllal nyert a Vojvodina

Minden más foci
2026.02.01. 16:51

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Sós Bence távozott Topolyáról, és az NB II-es Tiszakécskéhez szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.28. 10:31

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53

Fontos idegenbeli győzelemmel zárta az évet a Topolya

Minden más foci
2025.12.21. 14:58

Helytállt a Topolya, két év után újra elkerülte a vereséget a Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.12.15. 21:30
Ezek is érdekelhetik