Topklubok: már a nyáron is lesz Real Madrid–Barca csata

Vágólapra másolva!
2023.07.12. 12:18
null
Luka Modric (balra) és Robert Lewandowski július 29-én Dallasban csaphat össze a Real Madrid–Barcelona mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
Az idén is Észak-Amerika, valamint a Távol-Kelet várja a nyári túrára induló európai labdarúgó-topklubokat. Lesz több nagy rangadó, de simának ígérkező meccsek is szerepelnek az immár szokásosnak mondható programsorozatban. A Nemzeti Sport összeállításának második részében spanyol és olasz topklubok programját szemlézzük.

 

Európa legnagyobb klubjai is lassan ráfordulnak az új idényre. A tétmérkőzések előtt azonban a többség nemcsak felkészülési meccseket játszik, hanem külföldi túrára indul, amelyből nem csekély bevétele származik.

Kétrészes összeállításunk második felében a két spanyol óriás, a Real Madrid és Barcelona, valamint a legnagyobb olasz klubok, az Internazionale, a Milan, a Juventus és Roma nyári programját részletezzük.

REAL MADRID

A királyi gárda, amely már hétfőn elkezdte a munkát, az új évad előtt az Egyesült Államokba indul túrázni. A programban négy felkészülési mérkőzés szerepel, és bár tudjuk, ezek korántsem vérre mennek, az ellenfelek nevét mustrálva megállapítható: az európai topcsapatok közül a Realé az egyik legkeményebbnek ígérkező túra. A spanyol óriás a Milan ellen játssza az első mérkőzését a pasadenai Rose Bowlban, négy nappal később pedig a Manchester United lesz az ellenfele Houstonban. Július 29-én kerül sor az idény első el Clásicójára – a Barcelona elleni szuperrangadót Dallasban rendezik. Az amerikai turné utolsó meccsét a floridai Orlandóban vívja a Real Madrid a Juventus ellen.

Július 23.: Real Madrid–Milan
Július 27.: Real Madrid–Manchester United
Július 29.: Barcelona–Real Madrid
Augusztus 2.: Juventus–Real Madrid

BARCELONA

A spanyol bajnok szintén az Egyesült Államok felé veszi az irányt az előszezonban, miután az ősi rivális Realhoz hasonlóan már hétfőn elkezdte a felkészülést. Xavi vezetőedző csapata ugyancsak négyállomásos turnéra készül Amerikában, és csakúgy, mint a madridi rivális, csupa minőségi ellenféllel méri össze erejét. A gárda először a Juventusszal találkozik a kaliforniai San Joséban, majd Los Angelesben az Arsenallal játszik. Ezután következik a Real Madrid elleni presztízsmeccs Dallasban, a záró felvonásra Las Vegasban kerül sor a Milan ellen. A Barcelona augusztus 13-án játssza első tétmérkőzését az idényben (a Getafe ellen kezd a spanyol bajnokságban), de előtte még pályára lép a hagyományos, saját szervezésű Joan Gamper-kupán, ám ennek még nem ismert az időpontja.

Július 23.: Barcelona–Juventus
Július 27.: Arsenal–Barcelona
Július 29.: Barcelona–Real Madrid
Augusztus 2.: Milan–Barcelona
Augusztus 8.: Barcelona–Tottenham

INTERNAZIONALE

A Bajnokok Ligája-döntős milánói klub kissé kilóg a sorból, már ami a nyári aktivitását illeti. A csapat nem hagyja ki az ilyenkor szokásos turnét, ám ez ideig mindössze két mérkőzést kötött le Japánban. Ami biztosnak tűnik, hogy 27-én Cristiano Ronaldo Al-Naszrjával találkozik Oszakában, majd augusztus 1-jén a Paris Saint-Germainnel Tokióban. Tekintve, hogy az Inter csak augusztus 20-án, a Monza ellen bajnokival kezdi el az idényt, előfordulhat, hogy további nemzetközi felkészülési mérkőzésekről állapodik meg.

Július 27.: Internazionale–Al-Naszr
Augusztus 1.: PSG–Internazionale

MILAN

Milánó másik ékköve, a Milan nyugatnak indul, az Egyesült Államokba, és a háromállomásos túráján kivétel nélkül presztízscsatákat vív. Először a Real Madriddal találkozik a kaliforniai Pasadenában, öt nappal később az örök rivális Juventus ellen lép pályára Los Angelesben. Az amerikai túrát augusztus a Barcelona elleni Las Vegas-i meccsel zárja. Az idénybeli első tétmérkőzés előtt (augusztus 20., Bologna, Serie A) a csapat pályára lép még az újonnan életre hívott Silvio Berlusconi-kupán, a néhai elnök másik klubja, a Monza ellen.

Július 23.: Real Madrid–Milan
Július 28.: Juventus–Milan
Augusztus 2.: Milan–Barcelona
Augusztus 8.: Monza–Milan

JUVENTUS

Egy ideig a közelgő amerikai túra lesz a Juventus egyetlen nemzetközi fellépése, miután a torinóiak önként visszaléptek a következő idény európai kupaszereplésétől. Az ezer sebből vérző klubra azért így is rengetegen kíváncsiak, nem véletlen tehát, hogy a háromállomásos túrán csak a legnagyobbak ellen lép pályára. Az első tengerentúli meccsét a kaliforniai San Joséban játssza a Barcelonával, majd Los Angelesben a Milan ellen lép pályára. Az Egyesült Államoktól Orlandóban búcsúzik a Juventus, a Real Madrid elleni összecsapással.

Július 23.: Barcelona–Juventus
Július 28.: Juventus–Milan
Augusztus 2.: Juventus–Real Madrid

ROMA

A budapesti Európa-liga-döntőben a Sevillával szemben alulmaradó olasz csapat sem viszi túlzásba a nyári turnézást. José Mourinho vezetőedző együttese mindössze két távol-keleti mérkőzést kötött le: a szingapúri Nemzeti Stadionban a Tottenhammel mérkőzik meg, majd a dél-koreai Incshonban a helyi United vendégeként lép fel. Az idényrajt előtt (augusztus 20., Salernitana, Serie A) még ellátogat a francia élvonalban vitézkedő Toulouse-hoz is egy utolsó felkészülési mérkőzésre.

FRISSÍTÉS: A ROMA LEFÚJTA A TURNÉT

A római „farkasok” a szerdai nap folyamán úgy döntöttek, hogy lefújják az amúgy is rövid kelet-ázsiai turnéjukat, így mindkét lekötött mérkőzés elmarad, ellenben a Toulouse elleni felkészülési találkozót a terveknek megfelelően meg fogják rendezni.

Július 26.: Tottenham Hotspur–Roma – elmarad
Augusztus 1.:
Incshon United–Roma – elmarad
Augusztus 6.: Toulouse–Roma

A marketing haszna az Al-Naszrnál és a Wrexhamnél is megmutatkozik
Noha a szaúdi Al-Naszr és a walesi Wrexham sem számít nagyágyúnak a nemzetközi labdarúgásban, a két egyesületnél a legnagyobb európai klubok kopogtatnak, hogy felkészülési mérkőzést játsszanak vele a nyáron. A Cristiano Ronaldót is alkalmazó Al-Naszr többek között a Celta Vigóval, a Benficával, a PSG-vel és az Internazionaléval találkozik, míg a hollywoodi színész, Ryan Reynolds által felvásárolt Wrexham a Chelsea-vel és a Manchester Uniteddel kötött le találkozót. Ebből is látszik, hogy fontos a marketing.
Cristiano Ronaldo (Fotó: AFP)
Cristiano Ronaldo (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik