Szlovák Kupa: Vida villanása is kellett, 16 között a DAC

NAGY ZSOLTNAGY ZSOLT
Vágólapra másolva!
2019.09.25. 20:58
null
Bejutott a nyolcaddöntőbe a DAC a Szlovák Kupában (Fotó: dac1904.sk)
A DAC 2–0-ra nyert az ötödosztályú Druzstevník Radimó vendégeként a Szlovák Kupa főtáblájának harmadik fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

Kötelező feladat előtt állt a DAC a Szlovák Kupa negyedik fordulójában, az ötödosztályú Radimó ellen kellett kiharcolnia a továbbjutást. A dunaszerdahelyi együttesnek ez volt a harmadik fellépése az idei kupasorozatban, elsőként a negyedik ligás Podkonice otthonában aratott 4–0-s győzelmet, majd a harmadosztályú Filakovo ellen jutott tovább 0–0-s rendes játékidőt követően tizenegyesrúgásokkal (6–5). A csapat formája ugyanakkor nem adhatott okot az elbizakodottságra, legutóbbi két tétmérkőzésén nem szerzett gólt a rendes játékidőben, a hétvégi bajnoki fordulóban 1–0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Ruzomberoktól.

A Szakolcán rendezett kupatalálkozó jó alkalomnak tűnt az önbizalom visszaszerzésre, Peter Hyballa vezetőedző a magyar futballisták közül Vida Mátéval számolt a kezdőcsapatban, Vida Kristophert a padra ültette. A hazai pályán megszokott többezres szurkolótábort ezúttal nélkülöznie kellett a DAC-nak, a klub honlapjának információja szerint tizennégy fanatikus kísérte el a csapatot a mérkőzésre, az első fél óra visszafogott teljesítményét azonban nem lehetett erre vagy a szitáló esőre fogni. A játékosok kevés kivételtől eltekintve képtelenek voltak érvényesíteni technikai és erőnléti fölényüket, hiába uralták a mezőnyt, alig jutottak el helyzetekig. A második félidőben érkezett Vida Kristopher és Eric Davis, a dunaszerdahelyiek csapata egyre inkább hasonlított a Fortuna Ligában megszokottra és ez eredményre vezetett: a magyar támadó pontos beadásából Eric Ramírez szerzett vezetést.

A folytatás sem hozott szédületes tempót, de a dunaszerdahelyieknek ekkor már nem is volt szükségük rá. A második gólt szöglet után Danilo Beszkorovajnij révén így is megszerezték, és összességében megérdemelten jutottak tovább a Szlovák Kupa nyolcaddöntőjébe.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

SZLOVÁKIA, SZLOVÁK KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Druzstevník Radimó (Szakolca, V.)–FC DAC 1904 (Dunaszerdahely) 0–2
DAC: Vida Máté végigjátszotta a meccset; Vida Kristopher a szünetben állt be, és gólpasszt adott; Kalmár Zsolt sérülésből lábadozik.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:11

Az ETO akadémiáján az iskola nem B-terv

Minden más foci
2025.10.02. 17:28

Sikeres csúcstámadás Kassán

Minden más foci
2025.10.02. 11:41

Európai kézilabdaligák: 20 magyar gól a román női bajnokságban

Kézilabda
2025.10.01. 23:02

Kassai sikerével az élre ugrott a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.10.01. 19:52

Nehéz helyzetben a DAC női kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.09.28. 18:31

Harminchét lövés sem volt elég a DAC győzelméhez

Minden más foci
2025.09.28. 10:22

Izgalmas meccsen játszott döntetlent egymással a DAC és a Komárom

Minden más foci
2025.09.27. 17:49
Ezek is érdekelhetik