Szerbia: hat bundagyanús találkozót vizsgálnak

TŐKE JÁNOS (Zenta)TŐKE JÁNOS (Zenta)
2021.04.13. 10:33
null
Szerbiában bundaügy van kibontakozóban (Fotó: AFP)
Az európai szövetség dokumentációja alapján első és másodosztályú meccseket kell kivizsgálni Szerbiában.

 

Nem sokkal azt követően, hogy a Szerb Labdarúgó-szövetség elnökét, az időközben lemondó Szlavisa Kokezát márciusban előállították és kihallgatták, mert a gyanú szerint kapcsolatban állt a maffiával, megint áll a bál a szerb futballban: ezúttal a napokban az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) érkezett dokumentáció szolgáltatja a botrányos témát. Az UEFA szerint ugyanis az elmúlt hónapban nyolc mérkőzés kapcsán vetődött fel bundagyanú, amelyek közül hatot a szerb Szuperligában, kettőt pedig a másodosztályban rendeztek meg.

Ami a szuperligás meccseket illeti, két csoportba osztották a hat bundagyanús találkozót. Az elsőbe az a trió került (Mladoszt–Zlatibor, Rad–Radnik, Rad–Vojvodina), amelyek esetében a gyanú szerint az úgynevezett hármat a háromért elv érvényesült, vagyis az őszi és a tavaszi szezonban is (de nem feltétlenül ugyanabban az évadban) a vendéglátó szerzi meg a három pontot, nincs pont­osztozkodás, és a győzelemmel előre lehet tervezni. A második csoportba azokat a meccseket sorolták (Macsva–Proleter, Mladoszt–Radnicski Nis, Novi Pazar–Proleter), amelyekre az ázsiai fogadóirodákban jelentős összegű befizetés érkezett, méghozzá a gólok számára (azzal a kiegészítéssel, hogy egy mérkőzés mindkét csoportba beleillik...). A Prva Ligában a két mérkőzésre (Zseljeznicsar–Borac, Trajal–Jagodina) európai és ázsiai fogadóirodákba érkeztek nagyobb összegek, amelyek miatt az UEFA vizsgálatot kért a Szerb Labdarúgó-szövetségtől (FSZSZ).

Egy meccset nem sokkal a találkozó előtt töröltek a fogadóirodák jegyzékéből, mivel elterjedt a hír, hogy a bennmaradást már korábban elérő vendégek nem tartanak igényt a pontokra, s ennek szellemében lépnek pályára.

Az UEFA által összeállított anyag Szvetiszlav Djurovicshoz került, akit az év elején neveztek ki a Szerb Labdarúgó-szövetségben a feddhetetlenségért felelősnek (korábban a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal vezetője volt). Az ő feladata lesz, hogy az FSZSZ fegyelmi bizottságának tagjaival közösen kihallgassa az ügyben érintett klubok képviselőit és a labdarúgókat.

Ha bebizonyosodik a gyanú, a klubok jelentős pénzbüntetésre és pontlevonásra számíthatnak. Két évvel ezelőtt az újvidéki Kabel és a Szmederevo egyaránt 42 500 eurós büntetést, valamint tíz pont levonást kapott bundázásért, de az „ötletgazdák” megúszták csekély eltiltással és pénzbüntetéssel.

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
23 órája

Teljes a mezőny, ez a 16 csapat várja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének pénteki sorsolását

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 23:55

„Fel kell emelni a szavunk” – Schmidt Ádám levelet írt az UEFA elnökének Vincent Kompany kijelentései miatt

Minden más foci
2026.02.23. 21:16

BL: nem léphet pályára a Bernabéuban Gianluca Prestianni, a Benfica fellebbez

Bajnokok Ligája
2026.02.23. 17:04

Török bundabotrány: tizenegy klub tisztviselői kerültek őrizetbe

Minden más foci
2026.02.21. 14:09

A Real Madrid benyújtotta bizonyítékait az UEFA-nak Vinícius ügyében

Bajnokok Ligája
2026.02.19. 14:19

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Az év legjobb játékvezetőit is díjazza idéntől az UEFA

Minden más foci
2026.02.12. 15:46
Ezek is érdekelhetik