Svájc: menesztették a címvédő Young Boys vezetőedzőjét

Vágólapra másolva!
2022.03.07. 16:27
null
Már nem David Wagner a Young Boys vezetőedzője (Fotó: AFP)
Menesztette vezetőedzőjét, David Wagnert a svájci bajnokságban címvédő, de 15 pont lemaradással jelenleg csak a második helyen álló Young Boys labdarúgócsapatának vezetősége – jelentette be a berni klub a hivatalos honlapján.

 

Az 50 éves szakember tavaly nyáron vette át a svájci liga előző kiírását 31 pontos előnnyel megnyerő Young Boys irányítását. Bevezette a csapatot a Bajnokok Ligája csoportkörébe – a playoffkörben a Ferencvárost búcsúztatta a svájci együttes két győzelemmel, 6–4-es összesítéssel –, a nemzeti bajnokságban azonban távol áll a címvédéstől a gárda, 15 pont lemaradással az éllovas FC Zürich mögött második a tabellán.

„Természetesen nem így képzeltem el, de megértem, hogy a vezetőség új lendületet szeretne adni a csapatnak” – idézi Wagnert a klub közleménye, amely úgy fogalmaz, a szakvezető elbocsátásáról szóló döntést sürgősen meg kellett hozni.

Wagner helyett az idény végéig ideiglenes jelleggel az eddigi másodedző, Matteo Vanetta felel a Varga Kevint is soraiban tudó csapat felkészítéséért.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik