Spanyolország: szökéstől tart, Dani Alves előzetesben tartását kéri az ügyészség

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.17. 15:41
null
Spanyolországban a Robinho-eset megismétlődésétől tartanak (Fotó: Getty Images)
Dani Alves óvadék nélküli előzetes letartóztatásban való tartását kérvényezte az ügyészség a barcelonai bíróság meghallgatásán, mivel attól tart, hogy a brazil labdarúgó szabadlábra helyezése esetén megszökne az országból – írja a Marca.

Mindez azután történt, hogy Dani Alves védőügyvédje azt kérvényezte, hogy védence szabadlábon védekezhessen. Az ügyészség értelemszerűen ez ellen érvel: Alvesnek továbbra is mindenféle óvadék nélküli előzetes letartóztatásban kell maradnia, mivel a brazil futballista DNS-tesztje is megerősítette a vád állításait. A bíróság a következő napokban dönt Alves szabadlábra helyezéséről.

Az ügyészség azért ellenzi Alves szabadlábra helyezését, mert attól tart, hogy a brazil ezt kihasználva megszökik az országból” – nyilatkozta az ügyben jártas spanyol újságíró, Carlos Quílez.

A zárt ajtók mögött zajló tárgyaláson a brazil futballistát képviselő ügyvéd, Cristóbal Martell azzal érvelt, hogy ugyan volt szexuális aktus védence és a sértett között, mindez közös beleegyezéssel történt, majd kihangsúlyozta, hogy a nő testén nem találtak nemi erőszakra utaló nyomokat – ezt az eset után készített orvosi jelentés is megerősítette.

Az ügyészség válaszul azt hozta fel érvnek, hogy az elvégzett orvosi vizsgálat bebizonyította, hogy a sértett nemi szervének környékén talált ondómaradványok megegyezést mutattak Dani Alves DNS-mintájával.

Dani Alves január 20. óta van előzetes letartóztatásban. Az FC Barcelona egykori jobbhátvédjét szexuális zaklatás vádjával vették őrizetbe, a vád később nemi erőszakra módosult.

Legfrissebb hírek

Spanyol címvédés a női labdarúgó Nemzetek Ligájában

Minden más foci
5 órája

Talán senkit sem lepett meg: ikszelt egymással a Rayo és a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 23:04

Németország és Spanyolország is csoportelsőként jutott középdöntőbe a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.11.30. 19:54

A női kéziválogatott simán legyőzte a spanyolokat a vb előtti utolsó felkészülési meccsén

Kézilabda
2025.11.23. 15:29

Davis-kupa: Spanyolország–Németország elődöntőt rendeznek majd

Tenisz
2025.11.20. 23:05

Ötös lista: Rashford jobb, mint valaha? Íme, a La Ligába berobbanó sztárok névsora!

Spanyol labdarúgás
2025.11.18. 09:50

Veretlen maradna a spanyol válogatott talizmánja, Fabián Ruiz

Foci vb 2026
2025.11.18. 06:51

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
2025.11.11. 14:53
Ezek is érdekelhetik