Sepsi: purparlé a román sportsajtóban Tamás Nándor válogatottsága körül

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2021.02.12. 19:50
null
Tamás Nándor itt még a Puskás Akadémia mezében (Fotó: Szabó Miklós)
A Puskás Akadémiától a Sepsi OSK-nak kölcsönadott 20 éves játékos, Tamás Nándor miatt bírálja a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) a Gazeta Sporturilor bukaresti sportlap, amely szerint Magyarország újabb játékost szeretne megszerezni a román válogatottak elől.

 

A román szövetség alszik, miközben a Sepsi kihasználja Magyarország Románia-ellenes stratégiájátcímű cikk szerzői szerint a Sepsi kicselezi a román élvonal ifiszabályát azzal, hogy Tamás személyében egy olyan játékost küld pályára a bajnoki mérkőzéseken U21-es futballistaként, akit magyarországi klubja három éve nem enged pályára lépni a román korosztályos válogatottakban, hogy később a magyar nemzeti együttesben szerepelhessen.

A Liga 1-ben jelenleg minden csapatnak két, a román U21-es válogatottba behívható (idén 1998. január 1., a következő szezontól 2000. január 1. után született) futballistát kell neveznie a kezdőcsapatba, és egynek végig a pályán is kell lennie. A bukaresti sportlap a héten már több írásban is kritizálta a szövetséget, hogy a járványidőszakban bevezetett öt cserelehetőséggel esélyt ad a kluboknak, hogy az egyik ifit nagyon gyorsan, akár már az első percben is lecserélhesse egy tapasztalt futballistára, most viszont azzal vádolja, hogy lehetővé teszi egy olyan játékos hazai U21-esként szerepeltetését, akit Magyarországról tiltanak el a román válogatottságtól.

A kézdivásárhelyi születésű Tamás Nándor 2017-ben került a csíkszeredai Székelyföldi Labdarúgó Akadémiától a Puskás Akadémiához, amely idén januárban kölcsönadta a Sepsinek. A 20 éves jobbszélső eddig négy mérkőzésen játszott a szentgyörgyi csapatban, ebből háromszor kezdő ifiként. A Gazeta Sporturilor cikke szerint a korábbi U17-es és U18-as román válogatott Tamást – bár rendszeresen hívták – az előző három évben a PAFC nem engedte el a FRF által szervezett összetartásokra, mondván, a játékos magyar válogatott akar lenni. A román szerzők azt is állítják, hogy az MLSZ közben a FIFA-nál próbál engedélyt szerezni a magyar állampolgársággal már rendelkező Tamás honosítására, de választ még nem kapott.

A cikk szerint a FRF fegyelmi vizsgálatot indíthat Tamás ügyében, mivel aki nem tesz eleget a válogatott meghívásnak, az 4-8 mérkőzésre szóló eltiltással büntethető. Ha viszont a játékos hivatalosan bejelenti, hogy nem óhajt román színekben szerepelni, akkor viszont a Sepsi nem szerepeltetheti U21-es játékosként.

Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója szerint csupán szenzációhajhász sajtóhírről van szó, amelyről meg sem kérdezték a szentgyörgyi klubot. „Úgy gondoljuk, kizárólag a játékos döntése kell legyen, melyik ország válogatottjában akar szerepelni, és nem a klubé. Mesterségesen felfújt ügyről van szó, röhejes lenne ezért eltiltani egy futballistát vagy nem engedni, hogy hazai U21-es játékosként szerepeljen, miközben román útlevele is van” – nyilatkozta Hadnagy a Nemzeti Sportnak.

A „románellenes magyar futballstratégiáról” az elmúlt két évben rendszeresen cikkező Gazeta Sporturilor felemlegeti Adrian Rus 2019-es esetét is, amikor a lap, valamint a felnőttválogatott akkori szövetségi kapitánya, Cosmin Contra is azzal vádolta Magyarországot, hogy azzal próbálják megakadályozni a védő román felnőttválogatottságát, hogy a Mol Fehérvár NB III-as tartalékcsapatához száműzték. A magyar állampolgársággal is rendelkező Rus végül román válogatott lett, bár a Contrát váltó Mirel Radoi 2020-ban már nem számított rá. Fehérváron viszont rendszeresen játszik, a jelenlegi szezonban 14 mérkőzésen egy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik