Románia: többezres tömeg fogadta a kupagyőztest Sepsiszentgyörgyön

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2022.05.20. 19:34
null
Nagy tömeg fogadta a csapatot (Fotók: Sepsiszentgyörgy önkormányzata)
A Román Kupa már az éjjel megérkezett Sepsiszentgyörgyre, de az igazi fieszta péntek délután volt a háromszéki város főterén, amikor ezrek ünnepelték a Székelyföld első futballtrófeáját megszerző csapatot.


Előtte azonban a friss kupagyőztes máris bejelentette első igazolását a következő idényre: a három évre aláíró Ion Gheorghe éppen a döntőbeli ellenfél Voluntari-tól igazolt lejárt szerződésű futballistaként a Sepsihez. A szélsőként is bevethető, 22 éves középpályásnak már 150 mérkőzése és 14 gólja van az élvonalban, a Dinamo és a Voluntari színeiben, értékét 1.3 millió euróra taksálja a Transfermarkt. Bár a Sepsi csak most jelentette be Gheorghe szerződtetését, a Voluntari éppen a klubváltás miatt nem nevezte őt a döntőre.

A döntővel együtt a Sepsi idénye is véget ért, kupagyőztesként ugyanis nem kell szerepelnie a bajnoki hetedik helyért járó, Konferencialiga-szereplésért vívott osztályozón.

Az egész estés, a klub és a városvezetés szervezte szentgyörgyi ünneplés vonatozással indult: a városnézésre használt gumikerekű miniszerelvényeken köröztek együtt játékosok, szurkolók edzők és klubvezetők Sepsiszentgyörgy központjában. A főtéren felállított aprócska színpad előtt pedig olyan tömeg várta a csapatot, amekkora csak a Szent György Napok koncertjein szokott összegyűlni. Sorra léptek a színpadra a klub vezetői, a beszédek sorát pedig Antal Árpád polgármester nyitotta azzal, hogy bejelentette: a női kosárkupa után a Sepsié lett a focikupa is, és bár rövid időre, de Szentgyörgy focifőváros lett! A városvezető köszönetet mondott Diószegi László klubelnöknek az álma megvalósításáért, de beszólt a döntő kapcsán kizárólag a székely himnusszal foglalkozó bukaresti médiának is: „Mutassuk meg román barátainknak, hogy jobbak vagyunk, erősebbek vagyunk, kulturáltabbak vagyunk”.

 

A csapat a színpadról ünnepelt a szurkolókkal
A csapat a színpadról ünnepelt a szurkolókkal

A vezetők után a játékosokat szólították egyenként a színpadra, amelyen lassan alig fértek el a szakmai stábbal és a vezetőkkel együtt, hogy a buli első része önfeledt énekléssel záruljon: az Éjjel soha nem érhet véget, majd a Nélküled vezette be a hosszas közös fotózkodást és aláírásgyűjtést. A színpadot este pedig a székelyudvarhelyi Transylvanium együttes vette át, a koncert után pedig a tűzijáték sem maradt el az első kupagyőztes székelycsapat ünneplésén.

Antal Árpád polgármester ugyan focifővárosnak nevezte Szentgyörgyöt, de ezt a csapatnak már következő mérkőzésén bizonyítania kell, hiszen a 2022–2023-as idény a Szuperkupával kezdődik július 9-én, ahol a Sepsi ellenfele a Liga 1-et öt éve uraló CFR lesz. Nemcsak a Székelyföldön, de Kolozsváron is abban bíznak, hogy a szövetség talál majd egy erdélyi helyszínt a találkozónak, hiszen Bukarestben aligha érdekelne sok embert a két magyarként elkönyvelt csapat összecsapása.

Legfrissebb hírek

Liga 2: bákói győzelemmel közelít a felsőházi helyekhez a Sepsi

Minden más foci
2025.10.18. 13:14

Orbán Viktor: Amíg visszakapaszkodunk a világ tetejére, el kell telnie néhány évnek

Magyar válogatott
2025.10.14. 09:51

Liga 2: Sigér Dávid győztes találatnál adott gólpasszt

Minden más foci
2025.10.05. 14:08

Liga 2: nyolcvanpercnyi vezetés ellenére pont nélkül maradt a Sepsi Bukarestben

Minden más foci
2025.09.30. 18:30

Román Kupa: székely derbi is lesz a csoportkörben

Minden más foci
2025.09.26. 16:00

Liga 2: sorozatban negyedszer nyert a Sepsi

Minden más foci
2025.09.20. 13:04

Juhászék már Sepsiszentgyörgyön eldöntötték az Euroliga-selejtező sorsát

Kosárlabda
2025.09.17. 20:16

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
2025.09.13. 12:40
Ezek is érdekelhetik